Így tette teljessé éremkollekcióját Balázs Krisztián az ifi olimpián

A kilencedik versenynap is hozott magyar sikert a Buenos Aires-i ötkarikás játékokon, ahol hétfőn Balázs Krisztián teljessé tette éremkollekcióját. Íme a magyar tornász sikere és a nap összefoglalója.


Torna: a fiúk versenyeinek utolsó két szere a korlát és a nyújtó volt. A vegyes csapattal arany-, talajon ezüstérmes Balázs Krisztián korláton elegáns tartással mutatta be gyakorlatát, de a leugrásnál hibázott, így a pontozók a 7. helyre rangsorolták. Nyújtón a selejtezők során a második legmagasabb pontszámot kapta, majd a hétfő esti döntőben elegáns gyakorlatával sokáig az élen állt, végül bronzérmes lett, éremkollekciója így teljes lett.

Balázs Krisztián az ifjúsági olimpián (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság) Balázs Krisztián az ifjúsági olimpián (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság)


Strandröplabda: a Stréli Bence, Hajós Artúr duó két szettben legyőzte a kubai kettőst, és ezzel bejutott az olimpiai torna elődöntőjébe, ahol egy svéd párossal mérkőznek kedden 20 órától a fináléért.

3x3-as kosárlabda: a csapatok ugyan ezen a napon pihentek, egyéniben azonban kaptak egy kihívást. Minden együttesből két-két játékos a dobóversenyen mérette meg magát: 5-5 labdát kellett jobbról és balról, a 3 pontos területről a kosárba juttatni fél perc alatt. Ez Varga Alíznak és Tóth Orsolyának is sikerült mind az öt alkalommal. Aliz ezt rövidebb idő alatt tette meg, így ő lett a 6. a versenyben, Orsolya pedig a 10. helyen végzett.

Kerékpár: jól megállták kerékpárosaink is a helyüket a kombinált cross country versenyen, hiszen Fetter Erik és Buzsáki Virág egészen a kisdöntőig menetelt, amit meg is nyertek. Ezzel az 5. helyen végeztek és értékes pontokat szereztek a csapatversenyben, ami még nem ért véget. A fiúk három szám után a 8., a lányok a 4. helyen állnak. Kedden ismét egy cross country verseny következik, majd szerdán kritériummal fejeződik be az 5 számból álló csapatverseny.

Fetter Erik az ifjúsági olimpián (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság) Fetter Erik az ifjúsági olimpián (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság)


Öttusa: a vívással megkezdődött a vegyes csapatverseny. Bőhm Csaba bolgár, az egyéni versenyben bronzérmes Gulyás Michelle grúz társat kapott. Csabáék mindketten 9 győzelmet és 13 vereséget gyűjtöttek be, ezzel a 18. helyen állnak. Michelléknek rosszabbul ment: a magyar lány csupán 5 győzelmet gyűjtött be, míg társa 11-et; ezzel a 21. helyről várják a keddi folytatást.

Kajak-kenu: síkvízi versenyzőinknek egy számukra idegen versenyszámban kellett helyt állniuk: szlalomban. A kajakos, már ifjúsági olimpiai bajnok Rendessy Eszter a legjobb 16-ig jutott, ahol ezúttal a 12. helyen zárta a küzdelmeket. Pálla Balázsnak egy fordulóval később a negyeddöntő jelentette a végállomást, 8. lett.

Ökölvívás: nem volt szerencséje a sorsolással Hámori Luca Annának az ökölvívók 60 kg-os súlycsoportjában. A hét induló közül egy öklözőt kiemeltek és három találkozót rendeztek a négy közé jutásért. Luca argentin versenyzőt kapott ellenfélnek. Derekasan küzdött, de minden pontozó a hazai közönség előtt ringbe lépő ellenfelét látta jobbnak, így a magyar lány kiesett.

Atlétika: az atléták már reggel megkezdték a versenyüket. Az 1500 és a 3000 méteren, valamint 2000 akadályon indult versenyzők a 4000 méteres mezei távon együtt mérették meg magukat. A versenyszámuk, majd a mezein elért eredményeik alapján avattak bajnokot mindhárom távon. Apáti Bence a 48., Urbán Zita a 40. helyen ért célba. Ezzel összesítésben Bence 1500-on a 17., Zita 2000 akadályon a 10. helyet szerezte meg.

Takács Boglárka az ifjúsági olimpián (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság) Takács Boglárka az ifjúsági olimpián (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság)


Nagyon vártuk a lányok 100 méteres síkfutását, hiszen Takács Boglárka éremesélyes volt ebben a számban. Végül a második versenyen és a két futása alapján is a 4. helyen zárt. Hasonlóan 4. lett a kalapácsvető Doma Benedek is. Illovszky Dominik számára három nappal ezelőtt a 100 méter gyengébbre sikerült; hétfőn 10.82-re futotta másodszorra a távot és ez a 21. helyre volt elegendő. Ha elsőre is közel ennyit teljesít, akkor a tíz között fejezi be a versenyt. Fekete István súlylökő 5., Rajczi Bianka kalapácsvető 13. lett.

A magyar küldöttség az 1. napon kettő, a 2.-on három aranyat szerzett, a 3.-on négy érem jött össze, a szerda négy újabb aranyat hozott, a csütörtök egyet. Pénteken ismét három aranynak, szombaton összesen hat éremnek örülhettünk, vasárnap pedig egy bronzéremmel gazdagodtunk.

Mivel a kardozó Pusztai Liza és Rabb Krisztián, a díjlovagló Jármy Vince, a tornász Balázs Krisztián és a sportlövő Pekler Zalán csapatban szerzett érmét nem veszik számításba a nemzetek közötti versenyben, Magyarország 12 arannyal-, 6 ezüsttel és 4 bronzzal az éremtáblázat negyedik helyén áll.