Videón Huller Dániel ezüstérmes futása az ifjúsági olimpián

Kedden az atléta Huller Dániel szállította a magyar érmet az ifjúsági olimpián. Alább az ezüstöt hozó futás és a tizedik nap összefoglalója.


Atlétika: Huller Dániel az első 400 méteres gátfutamban 3. volt, és most sem adta ennél alább. Ráadásul a másodiknak beérkező dél-afrikai riválisát kizárták, így az érem színe eggyel fényesebb lett, ezüst. Farkas Bence a 200 méteres síkfutás második futamában jól megállta a helyét, ideje U18-as országos csúcsot ért. A futamában 2., az összesítésben 9. lett. Megjegyzendő, ebben a futamban minden atléta megjavította egyéni csúcsát.

Huller Dániel atléta az ifjúsági olimpián (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság) Huller Dániel atléta az ifjúsági olimpián (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság)


A rúdugró Mihály Ádám Bence 8 centivel elmaradva legjobbjától 482 cm-ig jutott, és a 10. helyen végzett. A hármasugró Áts Viktória Melissza az első sorozatban 12.38 m-re repült, ezután három érvénytelen kísérlete volt, így meg kellett elégednie a 9. helyezéssel. Az összesítésben egy helyet visszacsúszva 7. lett.

3x3-as leány kosárlabda: leány válogatott igen keményen védekező, fegyelmezett együttessel találta magát szemben. A franciák rendre meggátoltak játékosaink kosárra dobását. Egy kosárszegény mérkőzésen 13-12-re vereséget szenvedett csapatunk, így a lányok kissé csalódást okozó, ám pontszerző, 5. helyen fejezték be az olimpiai tornát.

3x3-as kosárlabda-válogatott az ifjúsági olimpián (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság) 3x3-as leány kosárlabda-válogatott az ifjúsági olimpián (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság)


Strandröplabda: a Stréli Attila Bence, Hajós Artúr Dániel duó nem tudott nagy ellenállást tanúsítani a svédek elleni elődöntőben. Viszonylag könnyen győztek két játszmában a háromkoronások. A magyarok szerdán a bronzéremért mérkőzhetnek meg a házigazda argentinokkal. A kezdési időpont magyar idő szerint 19 óra.

Kerékpár: az öt számból álló csapatversenyben a cross contry rövidpályás verseny (short track) férfi versenyét Fetter Erik nyerte, aminek eredményeként a kritériumverseny előtt a magyar alakulat Fülöp Ádám Istvánnal a 3. helyen áll. A lányoknál mindkét magyar, Vas Kata Blanka és Buzsáki Virág is eljutott a versenyszám fináléjáig. Ott Kata a 7., Virág a 29. helyen ért célba. A lányok csapatban a kritériumverseny előtt a 3. helyen várják a folytatást.

Fetter Erik az ifjúsági olimpián (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság) Fetter Erik az ifjúsági olimpián (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság)


Öttusa: a vegyes csapatok küzdelmében a Gulyás Michelle, Gaga Khijakadze duó a gyenge vívás után az úszásban 4., a kombinált számban a 7. helyen zárt, így a végére feljöttek az összetettben a 12. pozícióba. Előttük végzett a Bőhm Csaba, Zomitsa Stoilova kettős, akik 11-ek lettek.

Kajak-kenu: versenyzőink a síkvízi szlalomversenyben sajnos nem kerültek be az elődöntőbe. A női kenus Gönczöl Laura a 16 között, a kajakos Kiss Ádám a negyeddöntőben mondott búcsút a mezőnynek.

Mivel a kardozó Pusztai Liza és Rabb Krisztián, a díjlovagló Jármy Vince, a tornász Balázs Krisztián és a sportlövő Pekler Zalán csapatban szerzett érmét nem veszik számításba a nemzetek közötti versenyben, Magyarország 12 arannyal-, 7 ezüsttel és 4 bronzzal az éremtáblázat negyedik helyén áll.