Musorujsag
Élő Eredmények

Nego szerint Európában teljesítettek, Herczegnek a BL-csapattal sem volt könnyebb

M4 Sport
A RangAdó Díjátadó után a kategóriák győztesei az M4 Sport kamerái előtt értékelték az elmúlt évet és saját teljesítményüket.

Attól függetlenül, hogy a télen a harmadik helyen fordult a Debrecen és Herczeg András a dobogós pozíció megtartását tűzte ki célul, a szezon legjobbjának választott vezetőedző nagyon nagy teljesítménynek tartja a bronzérem megszerzését.

Korábban többek között a Bajnokok Ligájában is irányíthatta a DVSC-t, és igaz, hogy akkor jóval másabb lehetőségek között dolgozhatott, más elvárásokkal, de érdekes a kérdés, hova helyezi ezt az eredményt a múlt tükrében.

„Mind a kettőnek megvan a szépsége, meg a nehézségi foka is. Jó érzés volt átélni mindkettőt, hiszen a BL-, Európa Liga-csoportkör mellett azért sikerült bajnokságokat, kupákat nyerni. Most pedig tulajdonképp új csapatot építettünk, magyar, és elsősorban helyi kötődésű fiatalokra támaszkodva, akik mellett tapasztaltabb játékosok is megtették a magukét” – értékelte, miért áll hozzá közel minkét időszak. Herczeg el is ismerte, hiába élt már meg nagy célokért játszott nagy meccseket, az utolsó találkozó előtt napokban izgatott és feszült volt, és csak a hármas sípszóval engedett fel. Egyben bizonyította, indokolatlanul féltették, mikor két évvel ezelőtt visszaült a kiesés szélén álló Loki kispadjára.

 

Herczeg Zsóri Dánielt is az utánpótlásból emelte be az első csapatba, és a 18 éves csatár debütálásakor győztes gólt ollózott a későbbi bajnok Ferencvárosnak. Ezt a gólt szavazták meg a szezon legszebb találatának.

„Amikor önbizalomra van szükségem, akkor szoktam visszanézni” – jelezte a csatár, nem lett eddigi egyetlen élvonalbeli gólja függője. Bár magasra tette a mércét, a jövőben kicsi gólokból igyekszik minél többet gyűjteni, és akkor majd jön magától a következő emlékezetes is.

 

Az OTP Bank Liga legjobbjának a MOL Vidi honosított légiósát, Nego Loicot választották, aki nem győzte hangsúlyozni, ebben a csapattársainak is legalább akkora szerep jutott, mint neki magának. Azt is hozzátette, sokkal inkább Európában mutatták meg a tudásukat, mintsem a bajnokságban, így az elismerést is inkább ott alapozhatta meg.

 

A társgólkirály Holender Filip az utolsó forduló versenyfutásával kapcsolatban leszögezte, magára koncentrált, és nem arra, Davide Lanzafame hogyan áll a Fradi meccsén. Ennek lett az eredménye, hogy betalált, így tartotta a lépést riválisával. Az elmúlt években még szárnyvédőként is bevetett labdarúgó örült, hogy végre támadóként számított rá Supka Attila, mivel ez az eredeti posztja. Szót ejtett arról is, hogy vár még rá egy kihívás, mielőtt továbblépne karrierjében – a nyártól a svájci Luganóban folytatja –, a szombati döntő a Magyar Kupában, mely az egyetlen trófea, amit még hiányzik neki a Honvédnál.

 

További tartalmak