Musorujsag
Élő Eredmények

Kovács Sarolta és a KSI aratott győzelmet az öttusa-ob-n

MTI
Kovács Sarolta nyerte a nők versenyét az öttusázók budapesti országos bajnokságán. Csapatban a KSI SE győzött.

Az ob-ra rendhagyó módon került sor, a verseny a lovaglással kezdődött – amely máskor a harmadik szám szokott lenni -, utána következett a vívás és a 200 méteres úszás, végül pedig a lövészetekkel megszakított 3200 méteres futás.

Kovács, a 2016-os év egyéni világbajnoka hibátlan lovaglással kezdett, majd a pástokon húsz győzelmet aratott és 11 vereséget szenvedett, az úszásban pedig 2:07.52 perccel a leggyorsabb volt, ezzel a kombinált szám előtt az élen állt. A Volán Fehérvár öttusázójának sikerült a pozícióját megőriznie, elsőként ért a célba, így 2015 és 2017 után harmadszor lett egyéniben bajnok.

„Az első versenyem, a Los Angeles-i világkupa nem sikerült jól, ezért is örülök, hogy most nagyon jól úsztam és futottam, de amúgy minden számmal elégedett vagyok. Két hét múlva, a kecskeméti világkupán szeretnék hasonlóan jól szerepelni, mint tavaly, amikor dobogós voltam” – mondta a verseny után a címét megvédő Kovács.

Az ezüstérem az idei világkupa-sorozatot nagyszerűen kezdő – Kairóban második, Los Angelesben harmadik helyezett – Alekszejev Tamarának jutott. Az Alba Öttusa SE versenyzője remekül vívott, 24 győzelmet aratott és csupán hét asszóban maradt alul, ezzel a legeredményesebb volt, és mivel előzőleg a lovaspályán csak hat pontot veszített, két szám után az élen állt. Az úszásban azonban csak a 21. időt érte el, ezzel összesítésben két helyet visszacsúszott, de végül a kombinált számban egyet javított.

Harmadikként a BHSE ausztrálja, a Rio de Janeiróban olimpiai bajnok Chloe Esposito végzett.

A 32 fős mezőnyben volt négy kínai induló is. Közülük hárman az élen végeztek a csapatok összesítésében, de az ő eredményük a bajnoki sorrendbe nem számított bele.

Eredmények, Nu Skin országos bajnokság, női verseny:

egyéni:
1. Kovács Sarolta (Volán Fehérvár) 1347 pont
2. Alekszejev Tamara (Alba Öttusa SE) 1328
3. Chloe Esposito (BHSE) 1316
csapat:
1. KSI SE (Földházi Zsófia, Sarcia Borbála,Gulyás Michelle) 3758 pont
2. Volán Fehérvár (Kovács, Koleszár Zsófia, Kalincsák Eszter) 3754
3. Alba Öttusa SE (Alekszejev, Turbucz Anna, Ormándi Rebeka) 3747 Vasárnap a férfiak versenyét rendezik.

További tartalmak