Musorujsag
Élő Eredmények

Kovács Sarolta: Nem tudom, honnan szedtem elő a hajrát

M4 Sport
Maga sem érti, honnan merített erőt az óriási hajrára Kovács Sarolta, aki egyéniben bronzérmes lett a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében.

Mint arról korábban beszámoltunk, a lövészetekkel megszakított futás nagy részében Alekszejev Tamara és Kovács Sarolta jórészt a harmadik-negyedik helyen haladt, de gyengébb lövészete után Alekszejev mindig visszaelőzte csapattársát, az utolsó 800 méteren pedig jócskán el is húzott tőle. A hajrára viszont nagyon elfáradt, a célegyenesbe érkezve azonban már így is ünnepelni kezdte a bronzérmet, amikor Kovács nagy sprinttel leelőzte őt.

„Úgy keltem fel, hogy szerettem volna dobogóra kerülni, a lovaglás melegítéséig el is hittem, hogy meg tudom csinálni hazai közönség előtt – nyilatkozta a verseny után az M4 Sportnak Kovács Sarolta. – Sajnos négyet vertünk a lóval, ami nagyon sok, így hátrébb csúsztam, a kilencedik helyről kezdtem a kombinált számot. Próbáltam nem foglalkozni a többiekkel, a saját tempómat futottam. Koncentráltan lőttem, ez nagyon sokat segített, mert a futásban elfáradtam és nem ment úgy. A hajrát nem tudom, hogy honnan szedtem elő. Egyszer-kétszer már olyan szinten meghaltam futás közben, hogy úgy voltam vele, szép ez a negyedik hely is. De aztán az ír lány le akart hajrázni az ötödik helyről, és olyan erőt kaptam, hogy egyszer csak odakerült a Tamara és már csak átfutottam a célon.”

A Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia összeállítású női csapat aranyérmes lett.

További tartalmak