Musorujsag
Élő Eredmények

Marosi Ádám bronzérmes a katonai öttusa-világbajnokságon

MTI
Marosi Ádám bronzérmet szerzett pénteken a BHSE sporttelepén zajló 46. katonai öttusa-világbajnokság férfi versenyében.
Budapest, 2018. szeptember 28. A későbbi harmadik helyezett Marosi Ádám (k) a katonai öttusa világbajnokság férfiak versenye döntőjében a futó-lövészet számban a Honvéd Tüzér utcai sporttelepén 2018. szeptember 28-án. MTI Fotó: Kovács Tamás A későbbi harmadik helyezett Marosi Ádám (k) a katonai öttusa világbajnokság férfiak versenye döntőjében a futó-lövészet számban a Honvéd Tüzér utcai sporttelepén (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A győzelmet a német Patrick Dogue szerezte meg, míg Szabó Illés 27., Tomaschof Soma 29. lett. A csapatversenyben francia elsőség született, a magyar trió hatodikként fejezte be a viadalt.

Úgy tűnt, hogy a gyenge vívás megpecsételi a hazai versenyzők sorsát, mindhárman negatív mérleggel – azaz több vereséggel mint győzelemmel – jöttek le a pástról. Közülük a legjobban Marosi vívott 17/18-cal – neki később sikerült is visszakapaszkodnia az élcsoportba -, pedig a fiataloknak igyekezett segíteni a tavaly vb-n és Eb-n is ezüstérmes, sérüléséből lábadozó Kasza Róbert, aki a sportszázad tagjaként, több más sportág élsportolóival együtt segédkezik a verseny lebonyolításában.

A lovaglást a hazaiak között rangidős, olimpiai bronzérmes Marosi, valamint Tomaschof is hibátlanul teljesítette – ugyanazzal a lóval -, és Szabó Illés is csak egy akadályt vert. A mezőnyben viszonylag sok volt a jó teljesítmény, de a szám győztese, Marosi így is előre tudott lépni a 15. helyről a nyolcadikra.

A lövészetekkel kombinált futás rajtjánál 16 másodpercre volt a dobogótól, egyben a második helytől. Aztán jól sikerültek a lövészetei, fokozatosan lépett előre, a harmadik sorozat után már ötödik volt, az utolsót követően pedig harmadikként jött ki a lőállásból.

„A vívóteremben sok pontot elhullajtottam, magam alatt voltam, ha akkor azt mondják, hogy végül bronzérmes leszek, aláírom – értékelt a nyári, székesfehérvári Eb-n egyéniben és csapatban is ezüstérmes, hivatásos katona Marosi, aki a katonai vb közelsége miatt nem vett részt az öttusázók két hete véget ért mexikóvárosi világbajnokságán. – Lovaglásban jó lovat kaptam, a lövészetemnek pedig nagyon örülök. Mindent megtettem, kifutottam magam” – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy húsz éve ezen területen, a Budapesti Honvéd létesítményeiben éli a mindennapjait, de nagy versenyen még nem szerepelt itt.

„Izgultam is emiatt” – vallotta be.

A mezőny erős volt, a nemzetközi öttusa legjobbjai közül többen itt is elindultak. (FOTÓ)

Eredmények:
férfi egyéni verseny, világbajnok:
Patrick Dogue (Németország) 1468 pont
2. Csang Lin-pin (Kína) 1465
3. Marosi Ádám 1454
…27. Szabó Illés 1379
…29. Tomaschof Soma 1373

férfi csapatverseny, világbajnok:
Franciaország (Valentin Belaud, Alexandre Henrard, Christophet Patte) 4308 pont
2. Németország 4288
3. Olaszország 4268
….6. Magyarország (Marosi Ádám, Szabó Illés, Tomaschof Soma) 4206

Csütörtökön a női versenyben Kovács Sarolta ezüstérmet szerzett. Szombaton a vegyes váltóval ér véget a katonai világbajnokság.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1109271"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Marosi Ádám bronzérmes a katonai öttusa-világbajnokságon
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2018/09/D__AS20180928008-1024x682.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak