Musorujsag
Élő Eredmények

Magyar ezüstérem vegyes váltóban a székesfehérvári öttusa-világkupán

Magyar ezüstérem vegyes váltóban a székesfehérvári öttusa-világkupán

MTI
Ezüstérmet nyert vasárnap a Guzi Blanka, Kardos Bence páros vegyes váltóban a székesfehérvári öttusa világkupán.

A juniorokból álló magyar duó a 2×100 méteres úszásban hatodik, vívásban 16., lovaglásban – három akadályveréssel – tizedik lett, ezzel a zárás előtt a 11. helyen állt, nem sok esélye volt arra, hogy dobogós pozícióban zárjon, mégis sikerült neki. Már Guzi Blanka felzárkózott másodiknak a két lövészettel megszakított 2×800 méteres futása során, majd Kardos Bence megőrizte ezt a helyezést. Az utolsó számban ők voltak a legjobbak.

„A kombináción kívül nem volt kiemelkedő számunk, de jól teljesítettünk. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen szép eredményt érünk el, de én mindig úgy állok oda a versenyekhez, hogy a maximumot hozzam ki magamból és végig küzdeni kell” – értékelt Guzi.

„Blanka jól futott és jól is lőtt, nekem a lövészetem akadozott, mégis bíztam benne, hogy meg tudom tartani a pozíciónkat. Azért még szoknom kell a nagy versenyek hangulatát” – mondta Kardos.

A másik magyar páros, Alekszejev Tamara és Regős Gergely hetedik lett, pedig a verseny jelentős részében jobban állt a Guzi, Kardos kettősnél. Az úszásban csak a 16. időt érték el a 22 párosból álló mezőnyben, de vívásban jelentősen javítottak: ötödik helyükkel összesítésben is az ötödik pozícióba jöttek fel. A lovaglás viszont nem sikerült, a hat akadályverés és egy kis időtúllépés csak 16. helyet ért, amivel összesítésben kilencedik volt a páros a kombinált szám előtt. Innen lépett előre két helyet, a negyedik legjobb futóeredménnyel.

Győzött a Pien Jü-fej, Han Csia-hao kínai kettős, míg a bronzérem a Gintare Venckauskaite, Justinas Kinderis litván duónak jutott.

A szombat óta tartó rossz idő vasárnap már a program lebonyolítását is befolyásolta. Folyamatosan esett az eső és erősen fújt a szél, az ennek következtében fellépő technikai probléma miatt pedig a tervezettnél 35 perccel később kezdődött a verseny. A lemaradást ugyan később behozták azzal, hogy a vívás bónusz részére nem költözött ki a mezőny a Bregyó-közi Atlétikai Centrumba, hanem maradt a kosárlabdacsarnokban, de ezt a döntést is a kinti áldatlan körülmények miatt hozta meg a versenybíróság.

Kérdéses volt, hogy miként lehet lebonyolítani a kültéri számokat, a lovaglást és a lézerlövészetes futást, mert a szél előzőleg akadályokat borított fel, a zsűri sátrát pedig elvitte. A versenybíróság beköltözött egy fedett helyiségbe, a lovaglást pedig a kedvezőtlen viszonyok ellenére elkezdték, és mint kiderült, a pálya még így is jó állapotban volt. Ennek ellenére a török és a thaiföldi duó nem vállalta ezt a számot.

A női versenyt pénteken Alekszejev Tamara nyerte, Réti Kamilla 31. lett. A férfi döntőben szombaton Marosi Ádám a 13., Málits István a 25., Demeter Bence pedig a 35. helyen végzett.

Az idei első világkupa-fordulón, Kairóban bronzérmet nyert Kovács Sarolta, illetve a Réti Kamilla, Szabó Illés páros vegyes váltóban, a második állomáson, Szófiában viszont a fiatalokból álló magyar küldöttség dobogós helyezés nélkül maradt. A székesfehérvári viadal után három héttel Prágában találkozik a nemzetközi mezőny, majd a sorozat döntőjét június végén rendezik Tokióban. Az ottani női és férfi győztes olimpiai kvótát szerez.

Eredmények:
vegyes váltó:

1. Kína (Pien Jü-fej, Han Csia-hao) 1436 pont
2. Magyarország (Guzi Blanka, Kardos Bence) 1412 (úszás: 2:00.73 perc/309 pont, vívás: 19 győzelem/23 vereség/200 pont, lovaglás: 279 pont, lövészet-futás: 11:16.00 perc/624 pont)
3. Litvánia (Gintare Venckauskaite, Justinas Kinderis) 1407
…7. Magyarország (Alekszejev Tamara, Regős Gergely) 1394 (2:03.82/303, vívás: 26/16/235, 256, 11:40.00/600)

További tartalmak