Musorujsag
Élő Eredmények

Telt házat várnak a budapesti öttusa-vb szervezői

M4 Sport
A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) vezetői a hajrához közeledve százszázalékban a szeptemberi, budapesti világbajnokság szervezésére koncentrálnak és csak emellett figyelnek arra, mi történik a keddtől vasárnapig tartó angliai Európa-bajnokságon.

Gallai István főtitkár az M4 Sporton szerdán arról beszélt, hogy kedden elindult a jegyértékesítés, egyúttal biztatta az érdeklődőket, hogy minél gyorsabban vegyék meg a belépőjüket. „Már az első nap után úgy látjuk, hogy óriási az érdeklődés, úgyhogy mindenkit arra biztatok, aki szeretné a helyszínen követni az eseményeket, hogy gyorsan cselekedjen” – mondta.

Optimális esetben 3000-3500 fő lehet majd ott a Kincsem Parkban a döntős napokon. A szervezők azonban csak mintegy 2200 jegyet tudnak kínálni a nézőknek, mert az öttusa mellett a lézerlövészetes futás (laser run) világbajnokságát is lebonyolítják, és biztosítják az ülőhelyet a több mint ezer résztvevőnek, valamint családtagjaiknak és edzőiknek.

„Még egyszer említem, hogy ez a 2200 jegy szerintem nagyon hamar el fog fogyni és ismételten telt házas versenyt tudunk rendezni Budapesten, mint ahogy azt már az előző sikeres világbajnokságokon megszokhatta tőlünk a nagyközönség” – folytatta.

Gallai István elmondta, a Nemzetközi Öttusa Szövetséggel (UIPM) együtt találták ki, hogy a laser run bevonásával – melynek egyébként az idei már az ötödik vb-je lesz – a sportág legnagyobb versenyét hozzák össze.

„Sok országban a laser runtól indul az öttusa, és mi szeretnénk megmutatni a jelenleg csak laser run sportágban aktív tagországoknak, hogy hogyan néz ki a teljes öttusa. Remélhetőleg az öttusában aktív tagországok számát ezzel növelni tudjuk” – fogalmazott a főtitkár.

Utalt arra, hogy a Nemzeti Sportügynökséggel összecsiszolódtak, a véghajrában mindenki gőzerővel dolgozik az előkészületeken. Megemlítette, hogy kedden volt bejárás a Kincsem Parkban, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a partnerek és a beszállítók teljesítik, amit várnak tőlük, és az utolsó előtti pillanatban minden a helyére kerül.

„Kívülről már jól néz ki a terület, de azért belső munkálatok vannak még. Elkezdjük építeni az uszodát, a lovakat már megvásároltuk, lassan majd odaköltöznek és szépen halad minden” – folytatta.

Arról is beszélt, hogy mindig kihívás, amikor olyan helyre mennek, ahol föl kell építeni mindent.

„A Kincsem Park ebből a szempontból különleges, mert azért ott mégis otthon vannak a lovak, meg öttusa is már volt ott, úgyhogy nem kell teljesen mindent a nulláról indítani” – tette hozzá.

Szóba került, hogy a múlt hétfőn kézközépcsonttörést szenvedett Alekszejev Tamara bal kezéről lekerült az első gipsz és könnyített rögzítést kapott.

„A hét vége felé remélhetőleg már el tud kezdeni könnyített edzéseket végezni – fogalmazta meg várakozását a főtitkár, aki idézte a válogatott alapemberét, az idei, székesfehérvári világkupa győztesét. – Tamara azt mondta, nyugodjon meg mindenki, ő itt lesz Budapesten és indulni fog a világbajnokságon.”

A budapesti vb-t szeptember 2. és 8. között bonyolítják le.

További tartalmak