Musorujsag
Élő Eredmények

Három magyar döntős az öttusa Eb női versenyében

mti
A négyből három magyar induló - Kovács Sarolta, Gulyás Michelle és Guzi Blanka - jutott be a nők hagyományos versenyének döntőjébe az angliai olimpiai kvalifikációs öttusa Európa-bajnokságon, Bath-ban.
Mexikóváros, 2018. szeptember 10. Gulyás Michelle a mexikóvárosi öttusa-világbajnokság vegyes váltójában versenyez 2018. szeptember 9-én. Magyarország ezüstérmet nyert. (MTI/EPA/José Mendez) Gulyás Michelle (MTI/EPA/José Mendez)

 

A negyedik versenynapon, pénteken 48 öttusázó kezdte meg a selejtezőt két csoportban, melyekből az első 15-15 helyezett automatikusan a vasárnapi finálé résztvevője lett, további hat helyet pedig a megszerzett pontszámok alapján töltöttek fel.

Az A csoportba került a válogatott két alapembere, Kovács és Földházi Zsófia, a B-be pedig két fiatal, Gulyás és Guzi.

Kovács két szám, a vívás (16 győzelem/8 vereség) és az úszás (2:12.73 perc) után harmadik, Földházi (12/12, 2:17.23) pedig kilencedik volt. A lövészetekkel megszakított futásban – amelyre időnként élénk szélben és permetező esőben került sor -, Kovács az első három körben stabilan őrizte élcsoportos pozícióját, majd visszacsúszott ugyan, de így sem fenyegette veszély a továbbjutását. Nem sikerült viszont döntőbe kerülnie a májusban lábműtéten átesett Földházinak, aki nem tudott jó ritmusban futni, fokozatosan érték utol az ellenfelek, a negyedik lövészetére pedig úgy tűnt, elkészült az erejével. Végül a 22. helyen ért célba.

Gulyás az úszást (2:13.82) és a vívást (13/9) követően a negyedik volt, majd a kombinált számban is meggyőző teljesítményt nyújtott, így negyedikként ért célba. Guzi (2:18.47, 7/15) viszont – elsősorban a kevésbé sikeres vívása miatt – csak a 21. volt. Izgulni így miatta kellett, ráadásul Földházi kiesése után azért is fontos volt a döntőbe kerülése, hogy teljes legyen a magyar csapat. Végig jól futott, de az első három lövősorozatába belehibázgatott, így azoknál nem volt elég gyors, az utolsó viszont jól sikerült és a hajrát is bírta, így végül helyezéssel – 14.-ként – lépett tovább.

„Legalább van csapatunk” – rögzítette megkönnyebbülten Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya, aki utóbb úgy fogalmazott, örül a fiatalok jó szereplésének.

„Mindketten alanyi jogon jutottak tovább” – utalt arra, hogy nem kellett számolgatni.

„Bizonyítottak, a döntőbe kerülésükkel új korszak kezdődött a hazai női öttusában” – tette hozzá.

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik, majd vasárnap következnek a nők – az m4sport.hun mindkét esemény élőben lesz követhető.

Mindkét versenyben nyolc olimpiai kvótát osztanak ki, ha azonban a világkupadöntő győztese az első nyolc között végez, a kilencedik is örülhet. A kvalifikációs rendszer újdonsága az a megszorítás, hogy nemzetenként legfeljebb egy versenyző harcolhatja ki az Eb-n az ötkarikás szereplést. Ez azt jelenti, hogy ha egy országból több öttusázó végez az élcsoportban, közülük csak a legjobb jut most kvótához.

További tartalmak