Musorujsag
Élő Eredmények

Demeter Bence olimpiai kvótát szerzett az öttusa Eb-n

MTI
Demeter Bence a hetedik helyen végzett a bath-i öttusa Európa-bajnokságon, ezzel olimpiai kvótát szerzett.
Demeter Bence a Rio de Janeiró-i nyári olimpia férfi öttusaversenyének bónuszvívás számában. MTI Fotó: Kovács Tamás (fotó: MTI/Kovács Tamás)

A kvalifikáció névre szól, de mivel egy országból nemenként csak két öttusázó indítható a nyári játékokon, amennyiben kettőnél több versenyzőnek lesz kvótája, a szövetség dönt.

Regős Gergely 26., Marosi Ádám 28., Kasza Róbert pedig 29. lett. Győzött a tavaly világbajnok brit James Cooke.

Demeter a 200 méteres úszás után a középmezőnyben állt, de vívásban remekelt, 22 ellenfelét legyőzte, miközben 13-tól kapott ki, ráadásul a bónuszvívásban további három pontot szerzett három sikeres párharccal. Ebben a számban negyedik lett, amivel összetettben feljött az ötödik helyre.

A lovaglásban – amelynek rajtját az előre jelzett, viharos lökésekkel tarkított erős szél miatt két órával elhalasztották – négy akadályt vert le, és volt időtúllépése is, az így megszerzett 268 pontjával pedig visszacsúszott a hetedik helyre.

A négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásra némileg javult az idő, nem esett az eső, de a szél időnként továbbra is élénken fújt, emiatt biztonsági megfontolásból a lőállásokat fedő sátrat előzőleg lebontották.

A csapatban világ- és Európa-bajnok, egyéniben 2012-ben Eb-harmadik Demeter szereplése már csak azért is értékes, mert a bal bokáját novemberben és márciusban is megműtötték, emiatt csak májusban kezdte el a versenyzést.

A hagyományos versenyben nyolc olimpiai kvóta talált gazdára.

A másik három magyar döntősnek nem sikerült a vívás, ennek pedig az lett a következménye, hogy az élcsoportos helyezésekért később nem lehettek versenyben.
Marosi Ádám, aki egyéniben nyert már világ- és Európa-bajnokságot, a londoni olimpián pedig bronzérmes volt, az úszásban még a legjobb időt érte el a magyarok közül, de a páston nem tudott eredményes lenni, öttel több veresége volt, mint győzelme, ami jelentős pontveszteséget jelentett az ellenfelekkel szemben. Ezután a lovaspályán sem tudott javítani, így a kombinált számban a mezőny harmadik harmadában küzdött.

A két éve egyéniben vb-n és Eb-n is ezüstérmes Kasza, aki a tavalyi évet sérülés miatt kihagyta és idén is alig versenyzett, a vívás feléig jól állt, de aztán volt egy rossz sorozata, így éppen csak pozitívra tudta kihozni az eredményét, ezzel pedig 21. volt két szám után. A folytatásban neki sem sikerült a lovaglása, így jórészt Marosival együtt teljesítette a kombinált számot.

A fiatal Regős éppen a verseny utolsó szakaszában lépett előre, addig negyedik volt a magyarok közül. A végén azonban jól hajrázott, ezzel sikerült javítania.

A Demeter, Regős, Marosi hármas ötödik lett a csapatversenyben.

Eredmények, férfi hagyományos verseny:
Egyéni, Európa-bajnok:
James Cooke (Nagy-Britannia) 1477 pont
2. Valentin Prades (Franciaország) 1464
3. Martin Vlach (Csehország) 1460
…7. Demeter Bence 1437 (úszás: 2:06.09 perc/298 pont, vívás: 22 győzelem/13 vereség/3 bónuszpont/235 pont, lovaglás: 268 pont, lövészet-futás: 11:04.0 perc/636 pont)
…26. Regős Gergely 1365 (2:10.10/290, 14/21/0/184, 249, 10:58.0/642)
…28. Marosi Ádám 1359 (2:04.92/301, 15/20/0/190, 254, 11:26.0/614)
29. Kasza Róbert 1355 (2:05.96/299, 18/17/2/200, 242, 11:26.0/614)

Csapat, Európa-bajnok:
Nagy-Britannia (James Cooke, Joseph Choong, Thomas Toolis) 4333 pont
2. Franciaország (Valentin Prades, Valentin Belaud, Brice Loubet) 4304
3. Csehország (Martin Vlach, Jan Kuf, Ondrej Polivka) 4278
…5. Magyarország (Demeter Bence, Regős Gergely, Marosi Ádám) 4161

Vasárnap a nők döntőjét rendezik. A 36 fős mezőnybe három magyar, Kovács Sarolta, Gulyás Michelle és Guzi Blanka jutott be a pénteki selejtezőből. Ebben a versenyben ugyancsak nyolc olimpiai kvóta talál gazdára.

Magyar kvótások, illetve olimpiai szintesek (29):

ATLÉTIKA (4)

Gyurátz Réka (kalapácsvetés)

Halász Bence (kalapácsvetés)

Krizsán Xénia (hétpróba)

Márton Anita (súlylökés)

ÖTTUSA (1)

Demeter Bence SPORTLÖVÉSZET (3)

Major Veronika (pisztoly)

Mészáros Eszter (légpuska)

Péni István (puska)

 ÚSZÁS (18)

– nyíltvízi: Rasovszky Kristóf (10 km)

– medencés:

Olimpiai kvalifikációs idővel, azaz A-szinttel rendelkezők:

Bernek Péter (400 m vegyes, 200 m vegyes), Biczó Bence (200 m pillangó), Burián Katalin (200 m hát), Cseh László (200 m vegyes, 200 m pillangó), Gyurta Gergely (400 m vegyes), Hosszú Katinka (400 m vegyes, 200 m vegyes, 200 m pillangó, 200 m hát), Kalmár Ákos (1500 m gyors), Kapás Boglárka (1500 m gyors, 400 m gyors, 200 m pillangó), Kenderesi Tamás (200 m pillangó), Késely Ajna (1500 m gyors, 800 m gyors, 400 m gyors), Kozma Dominik (200 m gyors), Lobanovszkij Maxim (50 m gyors), Milák Kristóf (200 m gyors, 200 m pillangó), Németh Nándor (100 m gyors), Szilágyi Liliána (200 m pillangó), Telegdy Ádám (200 m hát), Verrasztó Dávid (400 m vegyes)

4×100 méteres férfi gyorsváltó, 4×100 méteres vegyes vegyesváltó, 4×200 méteres női gyorsváltó, 4×100 méteres férfi vegyesváltó

VITORLÁZÁS (3)

Berecz Zsombor (Finndingi)

Érdi Mária (Laser Radial)

Vadnai Benjámin (Laser Standard)

További tartalmak