Musorujsag
Élő Eredmények

Nemzetközileg elismert játékosokat nevelnének a csabai röpiakadémián

M1/m4sport.hu
Már a 2018-as esztendő vízválasztó lehet a csabai és a magyar röplabda életében – véli a Baran Ádám, a Linamar-BRSE elnöke, aki már idén szeretné megduplázni a klub utánpótlását.

Többéves előkészítés és munka hozta meg gyümölcsét Békéscsabán, ahol Európa egyik legnagyobb utánpótlás röplabda-akadémiája létesül a magyar kormány majd’ kétmilliárdos támogatásának köszönhetően.

Baran Ádám, a Linamar-BRSE elnöke az M1-nek kiemelte, a város mindig is híres volt utánpótlás-neveléséről, számos játékost adott a korosztályos és felnőtt válogatottaknak. Az utóbbi években több tanulmányutat szervezett a klub, „megnézték, hogy milyen európai modellek vannak, és ezeket összevetették a magyar és békéscsabai sajátosságokkal”, így alkották meg az akadémia tervét.

Linamar-BRSE

„Látjuk azt, hogy nagyon komoly lemaradásunk van az infrastruktúra tekintetében, ezért a projekt egyik legfontosabb eleme egy munkacsarnok létesítése” – mondta a klubelnök, aki hozzátette, az 1,9 milliárdos támogatás több mint felét, közel egymilliárd forintot költenek az infrastruktúra fejlesztésére. A munkacsarnok építése mellett kollégiumi szállásokat és további sportlétesítményeket is korszerűsítenek.

Ezeken túl az eszközbeszerzésre is komoly összeget fordít a klub, hiszen ott is tetten érhető a magyar röplabda lemaradása Európával szemben. Abban bíznak, hogy ez a különbség eltűnik a sportegészségügy és sportágspecifikus eszközök beszerzésével, és nemzetközileg is elismert játékosokat is tudnak nevelni a csabai és a magyar röplabda számára.

A csapat rövid időn belül szeretné megduplázni jelenleg több mint 300 fős utánpótlását, amiben nagy szerepe lesz annak is, hogy a klub jó kapcsolatokat ápol határon túli képzőhelyekkel, így Szabadkán, Temesváron és Aradon is figyelik a tehetséges gyerekeket.

„A 2018-as egy vízválasztó esztendő lesz. Úgy gondolom, hogy ebben az évben már teljes gőzzel el tudjuk indítani az akadémiát” – nyilatkozta Baran Ádám.

További tartalmak