Musorujsag
Élő Eredmények

Hatalmas bírói baki is kellett a magyar vereséghez

MTI/m4sport.hu
Kétszettes hátrányból állt fel a magyar együttes, a döntő szettben is végig partiban volt, de a játékvezető súlyos hibája miatt is végül elbukta az Eb-selejtezőt.
Pádár Krisztián és Nagy József, valamint a macedón Nikola Gjogiev és Ivan Andonov a Magyarország – Macedónia férfi röplabda Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportcsarnokában. MTI Fotó: Kovács Tamás

A magyar férfi röplabda-válogatott 3-2-re kikapott a vendég Macedónia legjobbjaitól az Európa-bajnoki selejtezősorozat első, szerdai fordulójában. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában rendezett két és fél órás találkozó minden szettje a lehető legkisebb, kétpontos különbséggel dőlt el. A magyar válogatott a vasárnapi, második fordulóban Svájcba utazik.

Eredmény, Európa-bajnoki selejtező, F csoport, 1. forduló:
Magyarország-Macedónia 2:3 (-23, -23, 23, 23, -14)
a legeredményesebb magyar pontszerzők: Pádár 19, Gergye 14, Szabó A. 13
A csoport másik mérkőzésén:
Ukrajna-Svájc 3:0 (16, 16, 20)

Az első játszmájában a hazai csapat végig hátrányban volt, és bár a hajrában többször is egy pontra zárkózott, végül alulmaradt. A második szettet jobban kezdte a román Bogdan Tanase irányította, az európai ranglistán 31. magyar együttes, így egészen a hajráig előnyben volt. Az utolsó percekben a Nikola Gjorgiev vezette, ranglista-21. macedónok fordítottak, így egy óra után már kétszettes hátrányban volt a házigazda.

A harmadik játékrészre fordult a kocka: ezúttal a rivális vezetett sokáig, ám a hajrában a magyarok Pádár Krisztián pontjainak köszönhetően ellenfelük fölé kerekedtek, azaz szépítettek. A negyedik játszma is fej fej melletti, végletekig szoros küzdelmet hozott, az ismét egálról induló (20-20) végjátékot ezúttal is a hazai csapat bírta jobban, így egyenlített.

A döntő felvonásban is maradt a korábban látott kiélezett csata, amikor 12-12-nél a játékvezetők nagyot tévedtek a magyarok kárára: Pádár ütésénél a macedón feladó, Filip Despotovski szándékosan megragadta és lefelé meghúzta a hálót, ezt a második játékvezető nem vette észre, a vezetőbíró pedig azt hitte, a magyar ütő ért a támadásnál a hálóhoz, így a macedónoknak ítélte a pontot.

Így 13-12 helyett 12-13 lett. A következő pont ugyan a magyar csapaté volt, de két pontos vezetés helyett, ez csak az egyenlítésre volt jó Egy elrontott nyitás, majd Gjorgiev szerencsés pontja lezárta a mérkőzést. A találkozó legeredményesebb játékosa Nikola Gjorgiev volt 42 ponttal.

A magyar válogatott augusztus végéig még három mérkőzést játszik, a maradék két találkozóra januárban kerül sor. A selejtezőből a csoportelsők mellett az öt legjobb második jut ki az Eb-re úgy, hogy a négycsapatos csoportok utolsó helyezettjei elleni eredményeket nem veszik figyelembe. A jövő évi Európa-bajnokságot négy országban, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában és Szlovéniában rendezik szeptember 12. és 29. között.

A magyarok további programja:
augusztus 19., vasárnap: Svájc-Magyarország, Schönenwerd 17.45
augusztus 22. szerda: Ukrajna-Magyarország, Zaporizsje 18.00
augusztus 25., szombat: Magyarország-Ukrajna, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportcsarnoka 18.30
január 5/6., szombat/vasárnap: Magyarország-Svájc
január 9., szerda: Macedónia-Magyarország

További tartalmak