Musorujsag
Élő Eredmények

Bojkottálhatják a csapatok a csabaiaktól elvett MEVZA hétvégi döntőjét

Bojkottálhatják a csapatok a csabaiaktól elvett MEVZA hétvégi döntőjét

mti (brse.hu)
Kérdéses a csapatok részvétele a női röplabda Közép-európai Liga (MEVZA) hétvégi négyes döntőjében a csehországi Olomoucban – közölte Facebook-oldalán a Swietelsky-Békéscsabai RSE.

A címvédő BRSE január végén még arról számolt be, hogy idén is a klub rendezi a viadalt lezáró finálét, február 22-én pedig már azt írta: a szervezet bécsi központjában az elnök Karl Hanzl, valamint a sorozat lebonyolításáért felelős Nejc Zemljak utólag, elnökségi felhatalmazás nélkül változtatta meg a négyes döntő helyszínét.

Kedden közösségi oldalán a békéscsabai egyesület felidézte: a változtatásra annak ellenére került sor, hogy határidőre az egyetlen érvényes pályázatot a klub adta be, amely a történteket követően jogi útra terelte az ügyet, több fórumon is hangot adva a méltánytalanságnak.

A közlemény kiemelte, a szervezőktől kapott előzetes információk „nem egyeznek semminemű nemzetközi normákkal, emiatt a horvát és szlovén csapat ultimátumot adott a cseh szervezőknek, hogy azonnali hatállyal tisztázzák a helyzetet”.

„Csak érzékeltetésképpen: a résztvevő csapatok vezetői szerint a szervezés jelenlegi szintje egy középkategóriás utánpótlástorna nívóját üti meg. Nem tisztázott a menetrend, alapvető problémák vannak az edzésidőpontokkal, illetve a szállás és étkezés vonatkozásában is, amelyek nem felelnek meg a minimális követelményeknek, nemhogy a CEV előírásainak” – írta a BRSE. Hozzátette, a klub vezetése továbbra is méltatlannak tartja az eljárást.

„Ilyen előzmények után borítékolhatók voltak a kritikán aluli viszonyok. Tapasztalatból tudjuk, hogy egy ilyen Final Four nívós megszervezése több hónapnyi energia befektetéssel jár” – áll a kommünikéban. A klub kitér rá: a résztvevők folyamatosan egyeztetnek egymással. „Abszolút reális jelenleg annak az esélye, hogy a csapatok nem utaznak el Csehországba.”

A BRSE – amely az elmúlt két évben megnyerte a Közép-európai Ligát – tavaly rendezőként védte meg címét a sorozatban.

A hétcsapatos regionális bajnokságot lezáró négyes döntő elődöntőjében a kiírás szerint a szlovén Nova KBM Branik Maribor a horvát Mladost Zagrebbel mérkőzik, míg a másik ágon a BRSE a cseh VK UP Olomouc csapatával találkozik.

További tartalmak