Musorujsag
Élő Eredmények

A Békéscsaba nem vesz részt a női röplabda Közép-európai Liga négyes döntőjén

MTI
A magyar csapat vezetése a szervezés során felmerült anomáliák miatt döntött a visszalépés mellett.
A Linamar-Békéscsabai RSE játékosai és edzői ünneplik a bajnoki címet 2018. május 11-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt) A Linamar-Békéscsabai RSE játékosai és edzői ünneplik a bajnoki címet 2018. május 11-én. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

A címvédő Swietelsky-Békéscsabai RSE nem vesz részt a női röplabda Közép-európai Liga hétvégi négyes döntőjén, amelyre a csehországi Olomoucban kerül sor.

A BRSE közösségi oldalának szerdai beszámolója szerint a vezetőség legfőképpen a rendezvény szervezése során felmerült anomáliák miatt döntött a visszalépés mellett.

„Néhány nappal a négyes döntő előtt a csapatoknak továbbra sincsenek megnyugtató információi a házigazdáktól, illetve számos rendelkezés teljesen ellentétes az Európai Röplabda Szövetség normáival. Címvédőként szerettük volna nemes küzdelemben, méltó körülmények között harcba szállni az aranyéremért, azonban erre semminemű garanciát nem látunk jelenleg” – írják.

A csabaiak egyben jelezték, hogy amíg a szervező Közép-európai Regionális Röplabda Szövetség (MEVZA) jelenlegi vezetése van hivatalban, addig a klub nem kíván részt venni a sorozatban.

A BRSE január végén még arról számolt be, hogy idén is megrendezi a négyes finálét, február 22-én viszont már azt írta: a szervezet bécsi központjában az elnök Karl Hanzl, valamint a sorozat lebonyolításáért felelős Nejc Zemljak utólag, elnökségi felhatalmazás nélkül változtatta meg a négyes döntő helyszínét. A változtatásra annak ellenére került sor, hogy határidőre az egyetlen érvényes pályázatot a békéscsabai klub adta be, amely a történteket követően jogi útra terelte az ügyet, több fórumon is hangot adva a méltánytalanságnak.

A Békéscsaba csapata – amely az elmúlt két évben megnyerte a Közép-európai Ligát – tavaly rendezőként védte meg címét a sorozatban.

További tartalmak