Hatalmas csata után nyíregyházi előny az elődöntőben

A kupagyőztes Nyíregyháza hazai pályán hatalmas csatában, 146 perces mérkőzésen 3-2-re legyőzte a címvédő Békéscsabát a női röplabda Extraliga elődöntőjének harmadik, csütörtöki mérkőzésén.

Fatum Nyíregyháza (Fotó: Facebook/FatumNyíregyháza) (Fotó: Facebook/FatumNyíregyháza)



A Békéscsaba szombaton sorozatban hat vereség után a szezonban először nyert a Nyíregyháza ellen, így a csapatok 1-1-ről várták a harmadik összecsapást.

Az első játszmát a stabilabban fogadó és ebből magabiztosabban támadó címvédő BRSE végig vezetve nyerte. A második szett sokáig fej fej melletti küzdelmet hozott, és bár a vendégek a hajrában közel kerültek a szettgyőzelemhez, 21-23 után egyenlítettek a hazaiak.

A harmadik felvonás ismét a címvédő fölényét hozta: a montenegrói Tatjana Bokan vezette Békéscsaba ezúttal is végig vezetett, így másfél óra után ismét előnybe került.

A negyedik etapban 7-3-nál a két vezetőedző, a román Bogdan Paul (BRSE) és Hollósy László összeszólalkozott egymással az oldalvonal mellett, aminek következtében a játékvezető előbbit kizárta a szettből, így ő csak a büntetőszékről követhette figyelemmel a játszmát, amiben a vendégek sokkal többet rontottak, mint azt megelőzően, így kupagyőztes nyírségiek simán egyenlítettek, és 123 perc után következhetett az ötödik szett.



A döntő játszmában a vendégek és a hazaiak is vezettek, végül kiélezett küzdelem után a 27 pontos Danielle Brisebois támadásával a Nyíregyháza került egy lépéssel közelebb a fináléhoz.

Értékelés:

A párharc negyedik mérkőzését jövő szerdán rendezik Békéscsabán.

A másik elődöntőben a Vasas 2-0-ra vezet az Újpest ellen.

Eredmény, elődöntő, 3. mérkőzés:
Fatum Nyíregyháza - Swietelsky-Békéscsabai RSE 3-2 (-20, 24, -22, 19, 12)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Nyíregyháza javára.