Musorujsag
Élő Eredmények

Az első meccset és edzőjét is elveszítette a Nyíregyháza a döntőben

Az első meccset és edzőjét is elveszítette a Nyíregyháza a döntőben

mti
A Vasas nagy csatában, 3-2-re legyőzte hétfőn a Nyíregyházát a női röplabda Extraliga döntőjének első mérkőzésén.

döntő, 1. mérkőzés:
Vasas Óbuda-Fatum Nyíregyháza 3-2 (23, -21, -19, 19, 11)
a legeredményesebb pontszerzők: Dékány 21, Török 15, Kostelanská 14, illetve Brisebois, Varga 25-25, White 12

A Vasas 2013-ban, a nyírségiek 2007-ben nyertek legutóbb bajnoki aranyérmet, így mindkét fél felfokozott állapotban várta a döntő első, budapesti mérkőzését.

A nyitójátszmában a csapatok remek támadójátékot mutattak be, a kevés hiba nagy része nyitásrontásból adódott. A fővárosiak azzal kerültek előnybe, hogy a magas színvonalú szett hajrájában többször eredményesen blokkolták az ellenfél ütőit.
A második szakasz is hatalmas csatát hozott, a kupagyőztes nyíregyháziak elsősorban annak köszönhették egyenlítésüket, hogy sokkal precízebben röplabdáztak, a kulcspillanatokban pedig kevesebbet hibáztak, mint a Vasas játékosai.

A harmadik felvonásban is a nyírségiek akarata érvényesült: ütőerőben egyértelműen a Vasas fölé nőttek, és az előzőekhez képest viszonylag simán fordították meg a mérkőzés állását.

A negyedik játszmában sokáig szoros volt a küzdelem, a hajrában a fővárosiak a magyar válogatott Dékány Bernadett vezérletével riválisuk fölé tudtak kerekedni, és döntő szettre mentették az összecsapást.

A rövidített játékrész megint jó ideig szoros küzdelmet hozott – a térfélcserénél eggyel vezetett a Vasas –, majd a hajrá Dékány nagyszerű teljesítményével megint a hazaiaké lett.

A mérkőzés után a játékvezetőkkel vitatkozó Hollósy Lászlót, a nyíregyháziak vezetőedzőjét kizárták, aminek következtében a második összecsapáson biztosan nem ülhet le a kispadra, és mivel korábban már volt hasonló esete, elképzelhető, hogy hosszabb eltiltásra is számíthat.

A párharc második összecsapását szerdán rendezik Nyíregyházán.
a 3. helyért, 1. mérkőzés:
Swietelsky-Békéscsabai RSE – UTE 3-0 (13, 22, 22)

További tartalmak