Musorujsag
Élő Eredmények

Hatodik bajnoki címét ünnepelheti a Vasas

Hatodik bajnoki címét ünnepelheti a Vasas

MTI
Története hatodik bajnoki címét szerezte a Vasas női röplabdacsapata, miután a döntő harmadik, pénteki mérkőzésén is legyőzte a kupagyőztes Nyíregyházát.

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3-0 a Vasas javára.

A Vasas a hétfői első és a szerdai második mérkőzésen is nagy csatában, öt szettben nyert a nyírségiek ellen, akik így az „életben maradásért” léptek pályára. Az előző, nyíregyházi összecsapásról eltiltott vezetőedző, Hollósy László visszatérhetett csapata kispadjára, így ismét ő irányította a kupagyőztest.

Az első szettben a Vasas rendkívül magabiztos teljesítményt nyújtott, minden játékelemben felülmúlta a sokat hibázó vendégcsapatot, így óriási fölénnyel került előnybe.

A második játszma hasonló forgatókönyv szerint zajlott: a Vasas 11 pontot szerzett egymás után, mielőtt a nyíregyháziak feliratkoztak az eredményjelzőre. A folytatásban ugyan időlegesen közelebb zárkózott a szabolcsi együttes, de az óbudaiak ezt a játékrészt is magabiztos teljesítménnyel nyerték meg.

A harmadik felvonás már sokkal szorosabb küzdelmet hozott, a szett közepén még egyenlő volt az állás, de a Vasas ezt követően megint magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és összességében magabiztosan nyerte meg a bajnoki címet.

A lengyel Jakub Gluszak irányította óbudai együttes egy évvel ezelőtt csupán hatodikként zárt. A fővárosiak ezt megelőzően 1989-ben, 2005-ben, 2008-ban, 2012-ben és 2013-ban lettek aranyérmesek, és történetük során először ősszel elindulhatnak a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

döntő, harmadik mérkőzés:

Vasas Óbuda-Fatum Nyíregyháza 3-0 (11, 14, 22)
a legeredményesebb játékosok: Dékány 14, Kostelanská 13, illetve Brisebois 10

a 3. helyért, harmadik mérkőzés:
Swietelsky-Békéscsabai RSE – Újpesti TE 2-3 (20, -25, -18, 23, -12)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Békéscsaba javára.

 

A női röplabda NB I eddigi bajnokcsapatai és a legutóbbi tíz év döntői. 

Az eddigi győztesek:

11-szeres: NIM SE

10-szeres: BSE, Újpesti Dózsa

6-szoros: Tungsram SC, Eger, Vasas SC

5-szörös: Békéscsaba, Nyíregyháza

2-szeres: Columbia SE, Ganz TE, Vasas Turbó, VM Háztartási Bolt, Bp. Vasas Izzó

1-szeres: Bp. Haladás, Vértes Volán SE

Az elmúlt tíz év döntői:

2010: BSE-FCSM – Vasas-Duna Autó-Óbuda 3-0

2011: BSE-FCSM – Vasas-Duna Autó-Óbuda 3-2

2012: Vasas-Óbuda-Hofeka – TEVA-Gödöllői RC 3-2

2013: Vasas Óbuda – TEVA-Gödöllői RC 3-2

2014: Linamar-Békéscsabai RSE – Vasas Óbuda 3-0

2015: Linamar-Békéscsabai RSE – Vasas Óbuda 3-1

2016: Linamar-Békéscsabai RSE – Vasas Óbuda 3-0

2017: Linamar-Békéscsabai RSE – Vasas Óbuda 3-0

2018: Linamar-Békéscsabai RSE – Fatum Nyíregyháza 3-1

2019: Vasas Óbuda-Fatum Nyíregyháza 3-0

Borítókép: Bajnok a Vasas (Fotó: facebook.com/vasasroplabda)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek