Musorujsag
Élő Eredmények

Nyolc nagymester a sakk világbajnoki döntőért

Nyolc nagymester a sakk világbajnoki döntőért

MTI
Nyolc nagymester ül asztalhoz vasárnaptól Berlinben a sakkvilágbajnok-jelöltek tornáján, s március 27-ére eldől, melyikük lehet novemberben a világbajnok norvég Magnus Carlsen kihívója.

Szakértők szerint rendkívül kiegyenlített a mezőny, maga Carlsen is úgy nyilatkozott, hogy nem tudna favoritot megnevezni. A világranglistán az azeri Sahriyar Mamedgyarov áll a második helyen, de az elmúlt hónapokban sokszor változott a legjobbak sorrendje. Rajta kívül az amerikai Wesley So és a volt világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik sorolható leginkább az esélyesek közé, utóbbi 42 évével a legidősebb a résztvevők között.

További két orosz sakkozó szerzett indulási jogot: Szergej Karjakin – aki 2016-ban csak rájátszásban kapott ki Carlsentől a vb-döntőben – és Alekszandr Griscsuk, ketten érkeznek az Egyesült Államokból: Wesley So és Fabiano Caruana. A tavaly világkupa-győztes örmény Levon Aronjannal és a vk-második kínai Ting Li-zsennel egészül ki a 420 ezer dollár összdíjazású torna mezőnye. A győztes 95 ezret kap, ami ennél fontosabb, hogy novemberben, Londonban megmérkőzhet Carlsennel a világbajnoki címért.

A tornán mindenki kétszer játszik mindenkivel, a fordulók 15 órakor kezdődnek. Játszmánként a gondolkodási idő 100-100 perc az első 40 lépésre, majd 50-50 a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve 30-30 másodperc bónuszidővel.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2809)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800)
Wesley So (amerikai, 2799)
Levon Aronjan (örmény, 2794)
Fabiano Caruana (amerikai, 2784)
Ting Li-zsen (kínai, 2769)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767)
Szergej Karjakin (orosz, 2763)

További tartalmak