Musorujsag
Élő Eredmények

Csúnya véget ért verseny után vonul vissza Vlagyimir Kramnyik

mti
Bejelentette visszavonulását Vlagyimir Kramnyik korábbi világbajnok sakkozó.

„Már néhány hónapja eldöntöttem, hogy befejezem a profi pályafutásomat. Most, hogy lejátszottam az utolsó tornámat, hivatalosan is bejelentem az elhatározásomat” – mondta a 43 éves nagymester, aki a jövőben sakkoktatással kapcsolatos projektekre szeretne fókuszálni.

A világranglistán jelenleg hetedik Kramnyik búcsúja nem sikerült szépre, a hollandiai Wijk aan Zee-ban rendezett versenyen ugyanis utolsó lett a 14 fős mezőnyben: a 13 forduló során kétszer győzött, hatszor pedig kikapott az öt döntetlen mellett, így 4,5 ponttal zárt. A viadal magyar résztvevője, Rapport Richárd 6,5 ponttal kilencedikként zárt.

Az orosz játékos 2000-ben honfitársa, Garri Kaszparov legyőzésével lett világbajnok. Négy évvel később Lékó Péterrel szemben úgy védte meg a címét, hogy az utolsó partiban aratott győzelemmel 7-7-re mentette a párharcot, ami számára volt kedvező. Végül 2007-ben, az indiai Viswanathan Ananddal szemben vesztette el világbajnoki címét.

További tartalmak