Musorujsag
Élő Eredmények

Péntektől sportlövők lepik el Szekszárdot

Péntektől sportlövők lepik el Szekszárdot

MTI
Szekszárd ad otthont a hagyományos légfegyveres Hungarian Opennek, amelyen 16 ország 300 versenyzője vesz részt péntektől vasárnapig.

Sinka László, a magyar szövetség (MSSZ) főtitkára a keddi, budapesti sajtótájékoztatón többek között azt emelte ki, hogy a viadal nem csupán Európában népszerű, hiszen például Japánból és Dél-Koreából is érkeznek lövők. Hozzátette, hogy a két távol-keleti országgal egyre szorosabb a magyar szövetség kapcsolata, a japán csapat edzőtáborozik is Magyarországon egy hónapot.

A verseny 2016 után tér vissza Szekszárdra, ahol a korábbiaktól eltérően nem két, hanem három napon át zajlanak a küzdelmek. Pénteken az olimpiai műsorban is szereplő vegyespáros számokra kerül sor, míg szombaton és vasárnap puskában, pisztolyban és futócélban is egyéni versenyeket rendeznek. A második napon a felnőttek és juniorok külön, vasárnap viszont már együtt versengenek majd.

A magyar csapat szinte teljes lesz, a legjobbak közül csak a puskás Sidi Péter és a pisztolyos Csonka Zsófia nem lép lőállásba, a többiek ott lesznek a tolnai megyeszékhelyen, így például Péni István (puska) vagy Major Veronika (pisztoly) is.

A sajtótájékoztatón Gsőrik Csaba szövetségi kapitány értékelte a 2018-as évet, valamint kitért a 2019-es feladatokra. Úgy vélekedett, hogy az ideinél volt már jobb éve a magyar sportlövészetnek, és ez még azzal együtt is igaz, hogy a csapat valamennyi nagy versenyen hozta a minimális elvárásokat. Azt mondta, hiányérzetet hagyott benne, hogy a szeptemberi nagy világbajnokságon nem sikerült olimpiai kvótát szerezni. Ugyanakkor hozzátette: a vb-szereplés nem volt egyértelműen rossz, hiszen a juniorok kiemelkedőt nyújtottak. Pekler Zalán például mindkét 50 méteres puskás egyéni számban ezüstérmes lett, csapatban pedig egy bronzot is szerzett, és a lány pisztolyos csapat is dobogóra állhatott. A felnőtteknél Sidi Péter légpuskában, Csonka Zsófia sportpisztolyban volt nagyon közel a nyolcas döntőhöz, előbbi két tizedkörrel maradt le a fináléról, utóbbi pedig egy körrel lőtt rosszabbat a nyolcadiknál.

Jövőre már a 2020-as olimpia kvalifikációján lesz a hangsúly, a sportlövők szakáganként négy-négy világkupa-versenyen, az Európa-játékokon és a szeptemberi golyós és koronglövő Európa-bajnokságon szerezhetnek kvótákat. A vk-versenyek sora februárban Újdelhiben kezdődik, és a szövetség elnöksége által már korábban elfogadott elvek alapján oda, illetve a többi helyszínre is nagy, 13-15 tagú csapat utazik a puskás és pisztolyos szakág képviselői közül. Az év első három vk-jára a kapitány jelöli ki az utazókat, a negyedikre válogató alapján lehet majd eljutni.

A legeredményesebb magyar sportlövő 2018-ban Pekler Zalán volt, aki három világbajnoki érme után az októberi ifjúsági olimpián is jól szerepelt és a vegyescsapat számban mongol párjával aranyérmet nyert. A 18 éves komáromi puskás a sajtótájékoztatón elégedetten értékelte teljesítményét. Megjegyezte, jövőre az a célja, hogy olimpiai kvótát szerezzen, amire szerinte az 50 méteres összetett versenyben van a legjobb esélye.

További tartalmak