Musorujsag
Élő Eredmények

Mészáros Eszter olimpiai kvótát szerzett

mti
Mészáros Eszter kvótát szerzett a 2020-as tokiói olimpiára vasárnap a Münchenben zajló sportlövő-világkupán, miután a hatodik helyen végzett női légpuskában.

Mészáros a selejtezőben 630.2 körrel végzett, és a hetedik helyen jutott be a nyolcas fináléba, ahol végül 162.8 körrel a hatodik helyen zárt. Miután azonban az előtte végzők közül csak az ötödik román Laura-Georgeta Comannak nem volt eddig kvótája, ezért a versenyen gazdára talált két olimpiai kvótából a másodikat Mészáros kapta meg.

Mészáros a magyar szövetség honlapjának elmondta: ez élete legboldogabb hatodik helyezése. Hozzátette: már a selejtező első sorozatát követően érezte, hogy nagyon jó eredményt érhet el. „Ennek ellenére a 630,2 kör nem egyéni csúcs, mert lőttem már ennél jobbat egyszer egy tizeddel, egy másik alkalommal pedig 1,1 körrel” – nyilatkozta. Elárulta: azok hazai versenyek voltak, viszont nemzetközi viadalon korábban még nem teljesített ilyen jól.

„Az alapverseny első sorozatát látva lassan, megfontoltan lőttem. Nem tagadom, hogy a döntő előtt kicsit izgultam, hiszen tudtam, hogy szerencsés esetben a hatodik helyezés is elég lehet az olimpiai kvótához” – mondta a gödöllői Török Ignác Gimnázium (TIG) egyesület versenyzője.

A szövetségi kapitány, Győrik Csaba szerint Mészáros Eszter nagyon nagy tehetsége a sportágnak, pedig még nagyon fiatal és alig két éve lő. A szakvezetés azonban ezek ellenére hitt abban, hogy képes megszerezni az olimpiai kvótát. „Teljesítményének az értékét csak növeli, hogy a müncheni világkupa a valaha volt legnagyobb sportlövőverseny, hiszen 96 ország 987 versenyzője indult el rajta” – hangsúlyozta. Elárulta: a 17 éves sportlövő edzője, Szucsák László másfél éve egy gödöllői viadalon rámutatott Mészáros Eszterre, majd azt mondta neki: „ez a lány ki fog jutni az olimpiára”.

Mészáros Eszter (Forrás: Magyar Sportlövők Szövetsége) Mészáros Eszter (Forrás: Magyar Sportlövők Szövetsége)

A 149 fős mezőny másik két magyar indulója közül Dénes Eszter 625.7 körrel a 35., míg Horváth Lea 624.9 körrel az 55. helyen végzett a selejtezőben.

Magyar kvótások, illetve olimpiai szintesek (21 fő):SPORTLÖVÉSZET (3)
Major Veronika (pisztoly)
Mészáros Eszter (légpuska)
Péni István (puska)ÚSZÁS (16)
Olimpiai kvalifikációs idővel, azaz A-szinttel rendelkezők:
Bernek Péter (400 m vegyes, 200 m vegyes), Biczó Bence (200 m pillangó), Burián Katalin (200 m hát), Cseh László (200 m vegyes, 200 m pillangó), Gyurta Gergely (400 m vegyes), Hosszú Katinka (400 m vegyes, 200 m vegyes, 200 m pillangó, 200 m hát), Kapás Boglárka (1500 m gyors, 400 m gyors, 200 m pillangó), Kenderesi Tamás (200 m pillangó), Késely Ajna (1500 m gyors, 800 m gyors, 400 m gyors), Kozma Dominik (200 m gyors), Lobanovszkij Maxim (50 m gyors), Milák Kristóf (200 m gyors, 200 m pillangó), Németh Nándor (100 m gyors), Szilágyi Liliána (200 m pillangó), Telegdy Ádám (200 m hát), Verrasztó Dávid (400 m vegyes)

VITORLÁZÁS (2)
Berecz Zsombor (Finndingi)
Érdi Mária (Laser Radial)

A versenyt az indiai Apurvi Chandela nyerte meg, aki 633.0 körrel már a selejtezőben is legjobbnak bizonyult, a döntőben pedig 251.0 körrel győzött.

A magyar sportlövők közül korábban már a puskás Péni István, valamint a pisztolyos Major Veronika szerzett olimpiai kvótát. A három sportlövőn kívül további két magyar, a vitorlázó Berecz Zsombor és Érdi Mária szerezte már meg a jövő évi olimpiára a kvalifikációt.

Az úszó országos bajnokság zárultával, március végére 16 magyar rendelkezett úgynevezett „olimpiai kvalifikációs idővel” (A-szint). Ebben a sportágban számonként legfeljebb két versenyző indulhat, amennyiben rendelkezik A-szinttel. A nemzetközi sportági szövetség egy gyengébb, „olimpiai szelekciós időt” (B-szint) is meghatározott, amellyel csak a nemzetközi szövetség meghívása esetén lehet szerepelni, olyan számban, amelyben az adott országnak nincs A-szintese.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke januárban az MTI-nek azt mondta: a 2016-os riói 160 fős sportolói létszámmal elégedett lenne a 2020-as olimpián is.

További tartalmak