Musorujsag
Élő Eredmények

Nagy Péter kilencedik a súlyemelő Eb-n

MTI
A georgiai súlyemelő Európa-bajnokságon a hazaiak versenyzője mindkét fogásnemben és összetettben is világcsúcsot javított.
Nagy Péter a férfi plusz 105 kilogrammos súlycsoport szakításának döntőjében a bukaresti súlyemelő Európa-bajnokságon, a Bukaresttől 40 kilométerre, északra levő Izvorani településen 2018. április 1-jén. (MTI/EPA/Robert Ghement) Nagy Péter a férfi plusz 105 kilogrammos súlycsoport szakításán. (MTI/EPA/Robert Ghement)

Nagy Péter a kilencedik helyen végzett összetettben az ólomsúlyúak kategóriájában a súlyemelők georgiai Európa-bajnokságán.

A szombati zárónapon, amikor az érintett kategória A csoportos versenyét rendezték meg, Nagy már nem lépett fel, a B csoportban pénteken elért eredménye alapján került a legjobb tíz közé a teljes rangsorban.

A szegediek 33 éves, háromszoros Eb-bronzérmes emelője összetettben 404 kilóval lett kilencedik. Ugyanezt a pozíciót foglalta el lökésben 219 kilóval, míg a szakításban produkált 185-tel hetedik lett a plusz 109 kilogrammban, ahol a georgiaiak klasszis versenyzője, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Talahadze nyert mindkét fogásnemben és összetettben is, világcsúcsokkal, saját legjobbjait megdöntve.

A hazai sztár szakításban 217-ről emelte 218, lökésben 257-ről 260, összetettben pedig 474-ről 478 kilogrammra a rekordot.  Eredmények:

 férfi 102 kg, összetett, Európa-bajnok:

Dmitro Csumak (Ukrajna) 391 kg (szakítás 175 kg, lökés 216 kg)

2. Szamvel Gaszparjan (Örményország) 377 (168, 209)

3. Vadzim Sztralcov (Fehéroroszország) 376 (170, 206)

szakítás, Európa-bajnok:

Csumak 175 kg

2. Sztralcov 170

3. Irakli Csheidze (Georgia) 169

lökés, Európa-bajnok:

Csumak 216 kg

2. Gaszparjan 209

3. Konsztantin Reva (Ukrajna) 207

 férfi 109 kg, összetett, Európa-bajnok:

Szimon Martiroszjan (Örményország) 427 kg (szakítás 192 kg, lökés 235 kg)

2. Andrej Aramnau (Fehéroroszország) 411 (190, 221)

3. Rogyion Bocskov (Oroszország) 410 (192, 218)

szakítás, Európa-bajnok:

Martiroszjan 192

2. Bocskov 192

3. Aramnau 190

lökés, Európa-bajnok:

Martiroszjan 235 kg

2. Arturs Plesnieks (Lettország) 225

3. Arkadiusz Michalski (Lengyelország) 221

 férfi plusz 109 kg, összetett, Európa-bajok:

Lasa Talahadze (Georgia) 478 kg – világcsúcs (szakítás 218 kg – világcsúcs, lökés 260 kg – világcsúcs)

2. Irakli Turmanidze (Georgia) 447 (206, 241)

3. Ruben Alekszanjan (Örményország) 440 (195, 245)

…9. Nagy Péter 404 (185, 219)

szakítás, Európa-bajnok:

Talahadze 218 kg – világcsúcs

2. Turmanidze 206

3. Gor Minaszjan (Örményország) 200

…7. Nagy Péter 185

lökés, Európa-bajnok:

Talahadze 260 kg – világcsúcs

2. Alekszanjan 245

3. Turmanidze 241

…9. Nagy Péter 219

 

További tartalmak