Musorujsag
Élő Eredmények

Megvan Herczigék első Eb-dobogója

MTI
Pályafutása első dobogós helyezését érte el Herczig Norbert a rali Európa-bajnokságon (ERC): a magyar versenyző a sorozat görögországi futamát a második helyen zárta.

A MOL Racing Team Facebook-oldalának vasárnapi beszámolója szerint a négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta és navigátora, Ferencz Ramón az utolsó kör mindkét gyorsaságiján megelőzte a végső győztes Bruno Magalhaest.

Elképesztő siker ez számunkra, még felfogni is alig tudjuk, másfél méterrel a föld felett járunk örömünkben – mondta Herczig Norbert, majd felidézte a viadal történéseit. – Rögtön az első gyorsaságin vérszemet kaptunk, mert húsz másodpercet tudtunk faragni az elsőhöz képest, az utolsón ezt próbáltuk tovább feszíteni. De nem Magalhaes, hanem én csináltam egy kisebb hibát, lecsúsztunk az út mellé, azonban nem vesztettünk vele sokat. Onnantól kezdve próbáltuk tartani a második helyet, olyan gumitaktikával mentünk ki, hogy az utolsó körre is maradt jó abroncsunk. Amikor ott álltunk a dobogón, arra gondoltam, milyen nagy versenyzők voltak már itt, azt, hogy ezt megélhettük, már nem veheti el tőlünk senki”.

Herczigék a márciusi nyitányon hatodikként végeztek az Azori-szigeteken, majd egy defekt ellenére 11. lettek május elején a Kanári-szigeteken. A MOL Racing Team színeiben versenyző magyar páros Skoda Fabiájába az Akropolisz-ralin Hi5 elnevezésű, nemzetközi szabványoknak megfelelő versenyüzemanyag került. A MOL és a Hexán közös szakértői csapata 2015-ben fejlesztette ki a MOL Racing Fuel RST üzemanyagot, amely a nemzetközi szövetség, az FIA előírásainak megfelelő, kifejezetten versenyfelhasználású benzin. A MOL elsőgenerációs versenybenzinével szemben az új, Százhalombattán kifejlesztett Hi5 üzemanyag sokkal inkább koncentrál az FIA R5 géposztályú versenyautók motorjainak az elvárásához. Az üzemanyag nemcsak a csúcskategóriás motorral rendelkező versenyautóknak nyújt gyorsabb nyomaték felfutási lehetőséget, hanem az alacsonyabb fordulatszámon üzemelő egyéb turbós versenyautók is élvezhetik a kigyorsításoknál érezhető erőtöbbletet – olvasható a cég közleményében.

Herczig és navigátora hosszú évtizedek óta az első magyar kettős, amely teljes szezont teljesít az ERC legmagasabb kategóriájában. A görögországi futam után  június 15-17-én Cipruson, majd Olaszországban, Csehországban, Lengyelországban és Lettországban versenyez a mezőny.

rali Eb:
1. Bruno Magalhaes, Hugo Magalhaes (portugál, Skoda Fabia R5) 3:02:09.04 óra
2. Herczig Norbert, Ferencz Ramón (Skoda Fabia R5) 29.1 másodperc hátrány
3. Hubert Ptaszek, Maciej Szczepaniak (lengyel, Skoda Fabia R5) 1:37.2 perc hátrány

További tartalmak