Musorujsag
Élő Eredmények

A súlyos balesetben megsérült 17 éves pilóta pár hétig kórházban marad

A súlyos balesetben megsérült 17 éves pilóta pár hétig kórházban marad

MTI
Egy-két hétig még biztosan a kórházban marad megfigyelésre a 17 éves Sophia Flörsch, aki a vasárnapi Forma-3-as Makaói Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett.

A fiatal pilóta hetes nyakcsigolyája eltört, ezért hétfőn meg kellett operálni, a makaói kórház orvosai pedig kedden azt közölték, hogy a versenyző a következő 7-14 napban még nem hagyhatja el az intézményt.

A 18. születésnapját december 1-jén ünneplő Flörsch a Forma-3-asok évzáró, makaói viadalán egy hosszú egyenesben, több mint 250 kilométer/órás sebességnél ütközött az egyik riválisának autójával, versenygépe a levegőbe emelkedett és lassulás nélkül kirepült a pályáról, nekicsapódva a kerítésnek és egy épületnek. A balesetben további négy ember sérült meg.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot indított. A szerencsétlenség okai egyelőre még tisztázatlanok, de Jean Todt, az FIA elnöke azt mondta, a vizsgálat lezárása után „levonják a következtetéseket, és meghozzák a szükséges döntéseket”.

Borítókép: Sophia Flörsch az F3-as riválisokkal (fotó: Formula3 Europe.com)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek