Évek óta nem látott anyját csúszása előtt pillantotta meg a téli olimpián

Egy hajszállal elbukott, közel került, majd elúszni látszó olimpiai érem. Műtétek sorozata, családi drámák, az életét veszélyeztető betegség, egyik legjobb barátja elvesztése. A Phjongcshangban karrierje negyedik olimpiáján versenyző Katie Uhlaender azt hitte, már mindent látott. Aztán pillanatokkal első csúszása előtt felnézett.

Kevés olimpikon ment át annyi megpróbáltatáson Szocsi és Phjongcshang között, mint Uhlaender (fotó: EPA/DIEGO AZUBEL)



Az amerikai szkeletonos a rajthoz készülődött a farkasordító hidegben, de mielőtt szembeszállt volna az életveszélyesen gyors pályával, még vetett egy utolsó pillantást edzői felé. Ott ült mellettük egy nő, akit négy éve nem látott. Síró édesanyja volt az.

„Abban a pillanatban úgy éreztem, ott összeesek. Majdnem elsírtam magam, dobtam felé egy csókot” – emlékezett vissza Uhlaender.

Mint kiderült, sejtette, hogy a téli olimpián találkozni fog hosszú ideje nem látott anyjával, akivel évek óta nem beszélt megromlott kapcsolatuk miatt. De nem ilyen találkozásra számított.

(fotó: EPA/FILIP SINGER)



Az időzítés talán nem volt a legszerencsésebb: „Sok minden futott át rajtam azokban a percekben. Mondhatni, eléggé elfoglalt voltam, talán azt kívántam, várhatott volna még.”

A 33 éves szkeletonos a 14. helyen zárta a versenyt, négy olimpiai szereplése közül ez volt a leggyengébb. Pénteken az első két futamon csúszott, eredményei nagyjából kizárták a szombati éremharcból. De nem tudott neheztelni édesanyjára.

„Számomra a szeretetről szólt az a pillanat. Óriási dolog, hogy ennyit utazott értem, hogy itt van velem. Szeretném befogadni a szeretetet, amit kapok tőle és ebből építkezni a jövőben. Az édesanyámról van szó, már nagyon vártam erre az érzésre” – mesélte egy interjúban, de azt nem árulta el, mi okozta a törést kapcsolatukban, de évekig azt sem igazán tudta, hol él vagy mit dolgozik.

(fotó: EPA/DIEGO AZUBEL)



Uhlaender emellett is számos megpróbáltatáson ment át az elmúlt években. Édesapja 2009-ben halt meg. A 2014-es olimpia óta öt műtéten esett át, 2016-ban megtámadta egy autoimmun betegség, majdnem belehalt. Felépült, visszatért az élsporthoz, de a szkeletonnal járó kiadásai (felszerelés és utazási költség) nagyon nehéz anyagi helyzetbe sodorták, rengeteg tartozást halmozott fel.

Egy évvel a phjongcshangi játékok előtt ő talált rá egyik legjobb barátja holttestére. Az amerikai válogatott bobos, Steven Holcomb altató és alkohol kombinációjának túladagolásában vesztette életet edzőtábori szobájában, Lake Placidben.

És a hullámvasútnak még mindig nincs vége: a dél-koreai játékokra vezető úton olimpiai bronzérmesnek hihette magát, ma mégsem az. Önmagában fájdalmas, hogy 2014-ben Socsiban 4 századmásodperccel maradt le a bronzéremről, amit az orosz Jelena Nyikityina szerzett meg. A verseny után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság doppingvádakra hivatkozva megfosztotta Nyikityinát az éremtől, amit a 2018-as téli olimpia előtt a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése semmissé tett, így jelenleg is az orosz a bronzérmes.

Ha csak nem jön újabb fordult az ügyben, Katie Uhlaendernek 37 évesen, a 2022-es pekingi olimpián lehet az utolsó esélye olimpiai éremre. Egy biztos, Phjoncshangban lemaradt a dobogóról, de így is különleges élményekkel utazhat haza. Most már édesanyjával együtt.

„Rengeteget kaptam ettől a versenytől” – szögezte le Uhlaender, aki újabb példát szolgáltatott arra, hogy egy olimpia nemcsak az érmekről és nemcsak a sportteljesítményekről, hanem az emberi történetekről is szól.