Az utolsó magyar sportolók is lecsúsznak – szombati program

Szombaton szerepel utoljára magyar induló a phjongcshangi téli olimpián: a Hozmann Szonja, Maróty Mariann, Kékesi Márton, Samsal Dalibor összeállítású négyes az alpesi sízők debütáló számában, a csapatversenyben áll rajthoz.

A magyarok a tavalyi világbajnokságon negyedik svájciakkal kerültek párba a nyolcaddöntőben. A továbbjutás úgy dől el, hogy a csapatok mind a négy tagja párhuzamos műlesiklásban versenyez egy riválissal, amennyiben 2-2 lesz az állás, akkor az időkülönbség dönt. A csapatversenyben már sok nagy hiányzó lesz, például nem indul az osztrák Marcel Hirscher sem, így nehéz megjósolni ki számít igazán esélyesnek.

Kékesi Mártonék a svájciakkal kerültek párba a nyolcaddöntőben (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)



További három, Phjongcshangban programba került számot rendeznek szombaton: a gyorskorcsolyázók tömegrajtos versenye mindkét nemnél és a hódeszkások férfi big air száma is ezen a napon lesz.

A nap csúcseseményének egy klasszikusnak számító sífutó szám, a férfi 50 kilométer ígérkezik, ezúttal klasszikus stílusban. Nagy kérdés, hogy a riválisok ezúttal is meg tudják-e tréfálni a norvégokat, mint a tavalyi vb-n, amikor egyetlen sífutó sem került dobogóra a skandináv országból.

A nap csúcseseményének a klasszikus stílusú férfi 50 kilométeres sífutás ígérkezik (Fotó: EPA/DIEGO AZUBEL)



Curlingben svéd-amerikai döntőt rendeznek.

Szombaton nyolc számban avatnak bajnokot.

A program magyar idő szerint (a sportág után zárójelben, hogy hány számban hirdetnek győztest):

Bob:
férfi négyes 1. futam 1.30, 2. futam 3.07

Hódeszka (3):
férfi big air döntő 2.00, 2.30, 3.00
női párhuzamos óriás-műlesiklás 1.00, kisdöntő 6.28, nagydöntő 6.30
férfi párhuzamos óriás-műlesiklás 1.27, kisdöntő 6.34, bagydöntő 6.37

Alpesi sí (1):
csapatverseny 3.00 - nyolcaddöntő: Svájc-MAGYARORSZÁG 3.39, kisdöntő 4.28, nagydöntő 4.34

Sífutás (1):
férfi tömegrajtos, klasszikus stílusú 50 km 6.00

Gyorskorcsolya (2):
női tömegrajtos verseny - elődöntő 12.00, döntő 13.30
férfi tömegrajtos verseny - elődöntő 12.45, döntő 14.00

Curling (1):
férfi döntő: Svédország-Egyesült Államok 7.35
női bronzmérkőzés: Nagy-Britannia - Japán 12.05

Jégkorong:
férfiak, bronzmérkőzés: Csehország-Kanada 13.10