Már a jövőt tervezik az olimpiai bajnok gyorskorisok

A csapat tagjai egy perccel az eredményhirdetés előtt találták ki, hogy lassított felvételt imitálva lépnek fel a dobogóra.

Phjongcshang 2018 - Az aranyérmes gyorskorcsolyázók
A férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltóval olimpiai bajnok Knoch Viktor még nem döntött arról, hogy folytatja-e pályafutását. "Még nem tudom. Feleségem három év kihagyás után szeretne visszatérni a gyermekünk születését követően. Az biztos, hogy mindketten nem tudunk korcsolyázni, de majd együtt döntünk" - mondta a csütörtökön történelmi diadalt aratott magyar váltó rangidőse, akinek párja Marta Knoch, leánykori nevén Wójcik szintén rövidpályás gyorskorcsolyázó, de a jövőben lengyel helyett magyar színekben versenyezne.

A pécsi sportoló, aki a 2006-os, torióni játékokon ötödik volt 1500 méteren, már több mint tíz éve tagja a válogatottnak, így nagy rálátása van, milyen hosszú utat tett meg a sportág magyarországi fejlődése az első ötkarikás bajnoki címig. A siker zálogaként két dolgot említett, egyrészt, hogy a korcsolyasport bekerült a kiemelt sportágak közé, ami jelentősen javította a finanszírozást, illetve azt, hogy a Liu fivérek révén két világklasszisa lett a váltónak.

"Vancouver után kicsit leült a dolog. Nagyon kellett egy új impulzus, amit végül Lina hozott Szocsi előtt. Akkor már a legjobb nyolc csapat között voltunk, de a bírók megakadályozták, hogy ott legyünk a játékokon" - emlékezett vissza a kínai vezetőedző érkezésére és a magyar váltó kizárására az egyik kvalifikációs versenyen. "Akkor már látszott a fejlődés, de egy év kevés volt a látványos eredményekhez. Egy teljes olimpiai ciklus viszont már elégnek bizonyult".

Saját teljesítményével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az 500 métert elrontotta, ezért csak saját magát okolhatja, illetve szerinte váltóban is az elődöntőben ment jobban, akkor többször is előzött, míg a fináléban inkább pozíciót vesztett a csapat a futásai során. A győzelem kulcsát abban látja, hogy a Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang egyaránt világklasszis.

"A döntő előtt éppen arról beszéltünk Sanyival, hogy amikor eddig nyertünk a világkupákon, akkor mindig az élről indult, egyszer sem kellett bravúrt csinálnia. Most jött el a pillanat" - mondta a 28 éves Knoch, aki arról is beszámolt, hogy mentálisan nehéz két ilyen kiváló korcsolyázóval készülni, mert többször nem tudta eldönteni, hogy ő megy rosszul, vagy Liuék ennyire jók.

A negyedik olimpiáján szerepelt Knoch arról is mesélt, hogy hiányzik már a családja, ráadásul a vasárnapi hazaérkezéskor még várnia kell a nagy találkozásra, mert párja és a gyermeke szintén akkor tart haza Los Angelesből.

Burján Csaba egy nappal a világra szóló siker után bevallotta, hogy rettenetesen nehéz volt a felkészülés számára, a courmayeuri edzőtáborban szinte azon gondolkodott, hogy abbahagyja, de saját bevallása szerint a szöuli megérkezést követően az olimpián is nagyon rossz formában érezte magát. "Mintha elfelejtettem volna korizni, nagyon cikinek éreztem" - mondta nevetve Burján, aki úgy vélte, hogy az elődöntőre állt össze a mozgása rendesen, de az utána következő edzéseken megint gyengébben tejesített.

A négyes tagjai továbbra sem fogynak ki a poénokból, amíg egy nappal korábban a kangnungi jégcsarnokban a Usain Bolt jamaicai sprinter védjegyévé vált beállással szórakoztatták a közönséget, addig ezúttal lassított felvételt imitálva léptek fel a dobogó tetejére. "Egy perccel előtte találtuk ki. Azt akartuk ezzel szimbolizálni, hogy milyen lassú és nehéz úton jutottunk el idáig" - mondta Liu Shaolin Sándor az éremátadás előtti vicces jelenetről.

A 9,25 centi átmérőjű, átlósan csíkozott aranymedál 586 gramm súlyú. A hátoldalán a phjongcshangi olimpia emblémája, illetve a versenyszám sportága és megnevezése látható. Az érem ezüstből van, amelyet hat gramm arannyal vontak be.
Magyarország először nyert aranyérmet a téli olimpiák történetében, korábban két ezüst- és négy bronzérmet gyűjtött, legutóbb a Regőczy Krisztina, Sallay András jégtáncpáros volt második az 1980-as, Lake Placid-i játékokon.