Chloe Kim olimpiai bajnokként kapott történelmi pontszámot

Már megnyerte az aranyérmet, amikor olyan futamot csinált, hogy minden eddiginél magasabb pontot kapott érte.

Phjongcshang 2018
A mindössze 17 éves, koreai szármaázású, de amerikai Chloe Kim nyerte a hódeszkások női félcső versenyét a phjongcshangi téli olimpián kedden.

A hazájában és a Koreai Köztársaságban is hatalmas népszerűségnek örvendő sportoló már a selejtezőben is toronymagasan a legjobb volt, ott elért 95,5 pontos teljesítményét megközelíteni se tudták.

A tizenkét fős döntőben - ahol minden versenyző háromszor mehetett le a pályán, s mindenkinél a legjobb eredményt vették figyelembe a végelszámolásnál - ezt a teljesítményt is túlszárnyalta, a maximális 100 pontból 98,25-öt kapott, így magabiztosan nyerte meg a versenyt. Mindezt az utolsó futamban, amikor már úgy állhatott rajthoz, tudta, bármit csinál ő az olimpiai bajnok.

Érdekesség, hogy Kim már négy éve a szocsi ötkarikás játékokra is kvalifikálta magát, ám akkor, 13 évesen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályai szerint nem indulhatott.

A dobogó második fokára a kínai Liu Csia-jü állhatott fel, míg a bronzérmet az amerikai Arielle Gold szerezte meg.

A címvédő, ugyancsak amerikai Kaitlyn Farrington a szocsi olimpia óta visszavonult a versenyzéstől, így nem volt ott a mezőnyben.

Eredmény:
hódeszka, női félcső, olimpiai bajnok:
Chloe Kim (Amerikai Egyesült Államok) 98,25 pont
2. Liu Csia-jü (Kína) 89,75
3. Arielle Gold (Amerikai Egyesült Államok) 81,75