Bejelentette visszavonulását az amerikaiak olimpiai bajnok síelője

Bejelentette visszavonulását az olimpiai bajnok amerikai alpesi síző, Lindsey Vonn, akinek a jövő kedden kezdődő világbajnokság lesz pályafutása utolsó állomása.

Lindsey Vonn visszavonul (Fotó: EPA/VASSIL DONEV)
"El kell fogadnom, hogy nem folytathatom a sízést. A világbajnokságon lesiklásban és szuper-óriásműlesiklásban indulok, ezek lesznek az utolsó versenyeim" - jelentette ki a 34 éves sportoló a svédországi Aréban sorra kerülő esemény előtt.

Vonn eredetileg úgy tervezte, hogy a szezon végén vonul vissza, de közvetlenül az idény kezdete előtt térdsérülést szenvedett egy edzésen, emiatt januárig nem versenyezhetett. Mivel így kénytelen volt kihagyni kedvenc világkupaversenyét, a Lake Louise-it, ezért novemberben úgy határozott, a következő szezonban a kanadai viadalon vesz búcsút a sportágtól. Most azonban úgy döntött, hamarabb teszi le sílécét.

A sportág egyik legnépszerűbb alakja pályafutása során rengeteg sérüléssel bajlódott, 2007-ben elszakadt a térdszalagja, s a 2014-es szocsi játékokat is sérülés miatt kellett kihagynia. Legnagyobb sikerét a 2010-es, vancouveri olimpián érte el, amelyen lesiklásban arany-, szuper-óriásműlesiklásban bronzérmes lett. Tavaly februárban Phjongcshangban lesiklásban szintén harmadikként zárt, a világbajnokságokon hétszer állhatott dobogóra, kétszer a legmagasabb fokára, méghozzá 2009-ben, amikor mindkét gyorsasági számot megnyerte a franciaországi Val d'Isere-ben.

Vonn a világkupa történetének legeredményesebb női versenyzője 82 futamgyőzelemmel, de visszavonulása azt jelenti: nagy célját nem sikerült elérnie, hogy az örökranglistát 86 diadallal vezető svéd Ingemar Stenmarkot megelőzze.

Nemcsak Vonn-nak jelenti a búcsút a vb, ugyanis a norvégok kétszeres olimpiai bajnoka, Aksel Lund Svindal hétfőn jelentette be, hogy Aréban indul utoljára.