Musorujsag
Élő Eredmények

Fucsovics megnyerte élete első főtáblás meccsét az AusOpenen

Fucsovics megnyerte élete első főtáblás meccsét az AusOpenen

MTI
Fucsovics Márton megnyerte élete első főtáblás mérkőzését, ezzel bejutott a második fordulóba a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 80. magyar játékos – aki döntőt vívott a múlt heti, canberrai challenger-tornán – kedden a moldovai Radu Albottal (87.) találkozott, pályafutása során ötödször. A korábbi négy találkozójukból hármat Fucsovics nyert meg: kétszer a Davis Kupában verte meg Albotot, egyszer pedig egy braunschweigi challenger-versenyen, a 2014-es US Open selejtezőjében viszont kikapott tőle.

A melbourne-i csatában a magyar teniszező négy szettben, 3 óra 19 perc alatt gyűrte le riválisát, majd Facebook-oldalán boldogan értékelt:

„A mai nap áttört egy újabb gát. Megvan oly sok próbálkozás után az első Grand Slam-főtáblás győzelmem. Tavaly nagyon közel voltam hozzá a US Openen, most sikerült. Sávolt Attilával este átbeszéltük a mai taktikát, és azt erősítette bennem, hogy nem szabad foglalkoznom a körülményekkel, kizárólag pozitív maradhatok, nem pánikolhatok akár a győzelmi lehetőség, akár a rossz állás miatt. Csak pontról pontra” – magyarázta a Davis Kupa-csapat vezére.

„Fizikailag sokkal jobban elfáradtam, mint gondoltam, de talán a belső feszültség, a túlzott győzni akarás vett ki többet a meccsnél. A játék viszont továbbra is jól megy, egy hatalmas kőszikla omlott le most a vállamról, és nagyon várom már a következő meccset” – tette hozzá.

Magyar férfi teniszező 2002-ben ünnepelhetett legutóbb győzelmet az Australian Openen, Grand Slam-tornán pedig 2003-ban a Roland Garroson. Mindkét hőstett Fucsovics edzőjéhez, Sávolt Attila nevéhez fűződik.

A 25 éves magyar a 64 között a 13. helyen kiemelt amerikai Sam Querreyvel találkozik.

Eredmény:
férfi egyes, 1. forduló (a 64. közé jutásért):
Fucsovics Márton – Radu Albot (moldovai) 6:2, 6:3, 4:6, 7:5

További tartalmak