Musorujsag
Élő Eredmények

Nadal feladta a Cilic elleni negyeddöntőt

Nadal feladta a Cilic elleni negyeddöntőt

MTI
Izgalmas, változatos meccset kellet feladnia csípőproblémái miatt a 16-szoros Grand Slam-győztes teniszezőnek.

A világelső Rafael Nadal feladta negyeddöntős mérkőzését kedden a horvát Marin Cilic ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A 16-szoros Grand Slam-győztes spanyol az ötödik szettben, 0:2-es állásnál jelezte, hogy csípőproblémák miatt nem tudja folytatni a meccset. A 31 éves Nadal előzőleg a negyedik játszmában, 4:1-es hátrányban ápolást kért, ezután már csak egy gémet tudott nyerni, sántikált, és láthatóan fájdalmakkal küszködött. A találkozó így is 3 óra 50 percig tartott.

„A harmadik szettben kezdtem el érezni a combomat, aztán amikor a negyedikben egy rövidítésre rohantam a hálóhoz, rosszabbra fordult a helyzet” – idézte fel a történéseket a 2009-es melbourne-i bajnok. „Nehéz elfogadni, hogy elveszett a lehetőség az elődöntőbe jutásra, majd a küzdelemre egy fontos trófeáért” – tette hozzá Nadal, aki a 2010-es Australian Openen ugyancsak a negyeddöntőt adta fel sérülés miatt Andy Murray ellen.

A mallorcai játékos utóbbi három versenye visszalépéssel zárult: novemberben térdproblémák miatt nem állt ki a párizsi negyeddöntőjére, majd egy meccs után távozott a londoni ATP-világbajnokságról.

A 2014-ben US Open-győztes Cilic ellenfele a négy között a brit Kyle Edmund lesz.

Eredmények, negyeddöntő, férfi egyes:
Cilic (horvát, 6.)-Nadal (spanyol, 1.) 3:6, 6:3, 6:7 (5-7), 6:2, 2:0-nál Nadal feladta
korábban:
Edmund (brit)-Dimitrov (bolgár, 3.) 6:3, 3:6, 6:3, 6:4

További tartalmak