Musorujsag
Élő Eredmények

Stollár Fanny első WTA-tornagyőzemét aratta Budapesten

MTI/M4 Sport
Stollár Fanny és spanyol játékostársa, Georgina Garcia Perez nyerte a párosversenyt a budapesti, 226 750 dollár (57,2 millió forint) összdíjazású női keménypályás tenisztornán.

A magyar, spanyol duó a BOK Csarnokban zajló verseny vasárnapi döntőjében az első helyen kiemelt Kirsten Flipkens, Johanna Larsson belga, svéd párost verte 4:6, 6:4, 10-3-ra, döntő rövidítésben.

Az első szett 34 perc alatt lett a riválisé, majd Stollárék 37 perc alatt egyenlítettek. A mindent eldöntő harmadik felvonásban aztán már ők irányítottak, Flipkensék 0-3 után szerezték első pontjukat, de utána 5-1 és 9-2 is volt a magyar, spanyol kettősnek, amely második meccslabdáját értékesítve végül 1 óra 20 perc alatt diadalmaskodott.

A 19 éves Stollár pályafutása első WTA-tornagyőzelmét aratta. García Pérezzel közösen 12 300 dollárt (3,1 millió forintot) nyertek.

Stollár az M4 Sportnak elmondta, hogy az első szettben nem kezdtek túl jól, nem mentek neki a szervák, de aztán belelendültek a játékba. „A tie-breakben meg tudtuk törni őket” – jegyezte meg.

Eredmény:
páros, döntő:
Georgina García Pérez, Stollár Fanny (spanyol, magyar)-Kirsten Flipkens, Johanna Larsson (belga, svéd, 1.) 4:6, 6:4, 10-3

később:
egyes, döntő:
Dominika Cibulkova (szlovák, 1.)-Alison Van Uytvanck (belga) 17.00 

 

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="969447"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Stollár Fannyék nyerték a budapesti WTA-tornát
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2018/02/D__AS20180225040-1024x682.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak