Musorujsag
Élő Eredmények

Piros Zsombor is kiesett a Kopaszi-gáton

MTI
Utolsó magyarként Piros Zsombor is búcsúzott egyesben a budapesti, 501 ezer euró (156 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

A szabadkártyás magyar – aki 453. a világranglistán – kedden estefelé kezdte el első fordulós meccsét az orosz Mihail Juzsnij (100.) ellen, aki 17 évvel idősebb nála. A korábban US Open-elődöntős ellenfél 6:3, 5:3-ra vezetett, amikor a mérkőzésvezető közölte, hogy a fényviszonyok már nem alkalmasak a játékra, így a találkozó szerdán fejeződik be.

A másnapi folytatás mindössze öt percig tartott, az ATP-rangsor nyolcadik helyén is megfordult Juzsnij bréklabdákat hárítva hozta az adogatását, így az Australian Open tavalyi junior bajnoka számára véget ért a viadal.

Piros Zsombor a rövid szereplés után az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, jól indult a folytatás, az első három pontot meg is tudta nyerni, de Juzsnyij pár jó szervával és agresszív ponttal visszajött. „El vagyok keseredve, mert ott volt a lehetőségem, 5:4-nél még bármi történhetett volna. Volt top tízes játékos, látszott a játékán, nagyon sokszor lenyomott, teljesen váratlan ütéseket ütött. Arra büszke lehetek, hogy pariban voltam vele. Több volt ebben a mérkőzésben szerintem, de a rutinjával megvert.”

„Még sok ilyen meccsre van szükségem, hogy utolérjem a legjobbakat. Ez volt az első ATP-főtáblás mérkőzésem, és akadtak jó időszakaim, ebből próbálok erőt meríteni a folytatásra” – jelentette ki az MTI-nek.

Egyesben nincs már versenyben magyar teniszező, mivel kedden Fucsovics Márton és Balázs Attila is kikapott. A páros küzdelmek egyetlen hazai duója, Fucsovics és Balázs – miután hétfői mérkőzésüket elmosta az eső – 16.30 órától lép pályára, ellenfelük a francia Fabrice Martin és Purav Raja lesz.

Meglepetésre kiesett a Kopaszi-gáton a torna második kiemeltje, a bosnyák Damir Dzumhurt (32.) az olasz Marco Cecchinato verte egy óra alatt.

az 1. fordulóban (a 16 közé jutásért):
Mihail Juzsnij (orosz)-Piros Zsombor 6:3, 6:3

a nyolcaddöntőben:
Cecchinato (olasz)-Dzumhur (bosnyák, 2.) 6:3, 6:1

További tartalmak