Musorujsag
Élő Eredmények

Horvát győzelemmel kezdődött az utolsó hagyományos Davis Kupa-döntő

MTI
Borna Coric simán, három szettben legyőzte Jérémy Chardyt a tenisz Davis Kupa döntőjének első összecsapásán, így a horvát válogatott 1-0-ra vezet a címvédő francia csapattal szemben.

A lille-i salakpályás finálé nyitányán a világranglistán 12. Coric a 2 óra 19 perces találkozó első játszmájában két gyors, a második szettben egy késői brékkel nyert, míg a harmadik felvonásnak ugyancsak az elején vette el Chardy (40.) adogatójátékát, miközben ő mindössze két bréklabdát engedélyezett riválisának.

A második pénteki mérkőzésen Jo-Wilfried Tsonga (259.) és Marin Cilic (7.) csapnak össze.

A sorozat 118 éves történetében utoljára rendezik meg hagyományos formájában a finálét, mivel a nemzetközi szövetség (ITF) idei reformjának értelmében jövőre a februári – magyar érdekeltségű – selejtezőre és a novemberi, 18 csapatos madridi döntőre redukálódik a DK-program.

Davis Kupa, döntő:
Franciaország-Horvátország 0-1 – állás az első egyes után
Jérémy Chardy-Borna Coric 2:6, 5:7, 4:6

később:
Jo-Wilfried Tsonga – Marin Cilic

szombat, 14 óra:
Pierre-Hugues Herbert, Nicolas Mahut – Ivan Dodig, Mate Pavic

vasárnap, 13 óra:
Chardy-Cilic
Tsonga-Coric

További tartalmak