Musorujsag
Élő Eredmények

Hazai teniszező állította meg Fucsovics Mártont Sydneyben

Hazai teniszező állította meg Fucsovics Mártont Sydneyben

MTI
A hetedik helyen kiemelt Fucsovics Márton két szettben kikapott szerdán a hazai közönség előtt szereplő John Millmantől a sydneyi keménypályás tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A világranglistán karriercsúccsal 35. magyar játékos előzőleg egyszer találkozott az ATP-rangsorban 38. riválisával: 2017-ben az ilkleyi füves pályás versenyen a magyar teniszező nyert 6:3, 2:6, 6:1-re.

A 29 éves ausztrál eddigi legnagyobb sikere a negyeddöntős részvétel volt a tavalyi US Openen, ahol a 16 között nagy meglepetésre a 20-szoros Grand Slam-bajnok Roger Federert búcsúztatta.

A 26 éves nyíregyházi játékos – aki először jár Sydneyben – 1:2-nél elvesztette az adogatását, majd 4:1-es hátrányba került, s ekkor már 10 rontott ütésnél tartott, míg labdabiztosabb ellenfele csak 3-nál. Az újabb brék után a közönség által támogatott Millmannek 5:1-nél három szettlabdája volt, bár Fucsovics bátor játékkal szépített, 5:3-nál azonban riválisa már kiszerválta a 36 perces játszmát.

A második szett első játékában az ausztrál rögtön elvette Fucsovics adogatását, s bár a magyar visszabrékelhetett volna, 30-40-nél nem tudta kihasználni a lehetőséget, így Millman előbb 2:0-ra, majd 3:1-re elhúzott. A hazai játékos ellenfelével szemben stabilan szervált, tartotta brékelőnyét, s 5:4-nél le is zárta az összecsapást.

A találkozó 1 óra 19 percig tartott.

Eredmény az ATP honlapja alapján:

nyolcaddöntő:

férfiak, 589 680 dollár (165 millió forint) összdíjazás:

Millman (ausztrál)-Fucsovics (7.) 6:3, 6:4

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Fucsovics szetthátrányból nyert, nyolcaddöntős Sydneyben
A hetedik helyen kiemelt Fucsovics Márton három szettben legyőzte a hazai közönség előtt szabadkártyával szereplő James Duckworth-t, ezzel bejutott a legjobb 16 közé a sydneyi tenisztorna 589 680 dollár összdíjazású férfiversenyében.
Sportok
Szétszerválta Babos Tímeát 20 éves ellenfele
Babos Tímea 6:3, 6:3-ra kikapott a 20 éves Viktória Kuzmovától, így az első fordulóban búcsúzott a 250 ezer dollár összdíjazású hobarti WTA-teniszverseny egyéni küzdelmeitől.
Sportok