Musorujsag
Élő Eredmények

A második forduló a végállomást jelentette egyesben Babos Tímeának

A második forduló a végállomást jelentette egyesben Babos Tímeának

MTI
Babos Tímea vereséget szenvedett a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában.

A világranglistán 66. magyar játékos szerdán 1 óra 37 perces mérkőzésen, két szettben kapott ki az 5. helyen kiemelt amerikai Sloane Stephenstől.

Babos honlapja szerint a 2017-ben US Open-győztes ellenfél – akivel 2010-ben juniorként három Grand Slam-tornát nyert párosban – 2:1-nél 40-semmire is vezetett fogadóként, végül az ötödik bréklabdáját használta ki (1:3). A 25 éves magyar bátor játékkal kiegyenlített, de a következő három gém Stephensé lett, aki 58 perc alatt szettelőnybe került. A folytatásban Babos 2:0-nál még hozta a szerváját, de ezután már csak egy bréklabdáig jutott.

„Úgy érzem, ez egy jó mérkőzés volt, nagyot kellett küzdeni. Az ellenfelem nagyon jól játszott és nekem is sok jó pillanatom volt – értékelt honlapján Babos. – Persze mindig lehet a teniszről beszélni, de most a legfontosabb a hozzáállás, a mentalitás, az attitűd volt. Ezek pedig nagyon pozitívak voltak a részemről is.

„Ha valamit ki kellene emelni negatívumként, azok a második adogatások utáni fogadásaim lennének. De összességében olyan nyomást kaptam Sloane-tól, amit azért ritkán. És nem olyan értelemben, hogy csapkodta a nyerőket, hanem egyszerűen nem hibázott, és nagyon jól mozgott, többször kellett megnyerni egy pontot.”

A magyar teniszező hozzátette, hisz abban, hogy ha ilyen attitűddel játszik, akkor a jó tenisz is jön.

Babos párosban címvédőként indul a francia Kristina Mladenovic oldalán, első ellenfelük csütörtökön magyar idő szerint éjjel 1 órakor a román Raluca Olaru és a kazah Galina Voszkobojeva lesz.

Eredmény:

2. forduló (a 32 közé jutásért):
Babos Tímea-Sloane Stephens (amerikai) 3:6, 1:6

További tartalmak