Musorujsag
Élő Eredmények

Bondár Anna minden percét élvezte a Konta elleni Fed Kupa-meccsnek

m1/mti
Noha a döntő szett rövidítésében kikapott, Bondár Anna minden percét élvezte pénteken a Johanna Konta elleni mérkőzésnek a brit-magyar párharcban a tenisz Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának tornáján.

A Bath-ban rendezett viadalon a magyarok szerdán a görögöket 2-1-re, majd csütörtökön a szlovénokat 3-0-ra verték, aztán pénteken nagy csatában 2-1-re kikaptak a házigazda britektől, így a bronzéremért csaptak össze a szombati helyosztón a horvátokkal, akiket 2-0-ra múltak felül.

Az M1 aktuális csatornának hétfő este a világranglista 224. helyén álló Bondár kiemelte: nagy élmény volt, hogy egymás után három top 100-as játékossal is játszhatott, és meccsről meccsre egyre jobban teljesített.

Elmondta: a görögök ellen kissé nehezen vette fel a ritmust, ez is közrejátszott abban, hogy 6:3, 6:2-re kikapott Maria Szakkaritól (38.). Ezt követően viszont már jól teljesített, így pályafutása során először győzött le egyet a világ aktuális száz legjobbjából azzal, hogy szetthátrányból fordítva 4:6, 6:1, 6:4-re felülmúlta Dalila Jakupovicot (86.).

„Nagyon nagy öröm volt számomra, viszont amikor pénteken az angolok ellen léptem pályára, az még ezt is elfeledtette velem. Ez még nagyobb élmény volt a számomra, minden percét élveztem” – utalt Bondár a magyar származású Johanna Konta (39.) elleni összecsapásra.

Kifejtette, lassan kezdte ezt a találkozót is, mivel nincs hozzászokva ehhez a tempóhoz, ám a második játszmától versenyben volt Kontával, aki korábban állt a WTA-rangsor negyedik helyén is. Elmondása szerint közel állt ahhoz, hogy ellenfele két adogatójátékát is elvegye. Végül 6:2, 6:7 (1-7), 7:6 (7-4) után Konta örülhetett, de Bondár elégedett volt saját teljesítményével. „El is lehetett volna csípni, ám így sem vagyok csalódott, mindent otthagytam a pályán” – mondta.

A szezonra vonatkozó terveiről elárulta, szeretne esélyt szerezni arra, hogy Grand Slam-tornák selejtezőjében indulhasson, amihez a 200-210. hely körül kell lennie a világranglistán. Év végén pedig szeretné megközelíteni a legjobb 150-et.

Juhász Gábor szövetségi kapitány – egyben a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) sportigazgatója – elmondta, bár Babos Tímea nélkül vágott neki a Fed Kupának a válogatott, így sem volt ok az aggodalomra, mert reális cél volt a bennmaradás. Mint mondta, az 1997-98-as generáció tagjai sokra hivatottak, így Bondár mellett Stollár Fanny és Gálfi Dalma is, közülük utóbbi volt ott a csapatban.

A jövő heti budapesti tornáról elmondta, reméli, hogy a bath-i tornát csuklófájdalmai miatt kihagyó Stollár felépül sérüléséből, míg a betegséggel küzdő Gálfi meggyógyul az antibiotikumos kezelés hatására. A viadalon Stollár és Bondár a főtáblán kezdi a szereplését, míg Gálfi a selejtezőben, akárcsak a héten zajló felnőtt országos bajnokság győztese, illetve Nagy Adrienn, aki junior párosok között győzött az Australian Openen.

További tartalmak