Szettelőnyről kapott ki és kiesett Arn Gréta a budapesti tornán

Arn Gréta az első fordulóban búcsúzott a budapesti 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.

Arn Gréta (fotó: Magyar Tenisz Szövetség)
A selejtezőből két győzelemmel főtáblára jutott magyar játékos - aki 443. a világranglistán - a múlt heti fedettpályás ob-diadala után már sorozatban hét nyert mérkőzésnél tartott, és a 2013-as ausztrál nyílt bajnokság óta először szerepelt WTA- vagy Grand Slam-verseny főtábláján. Szerdai ellenfele az ötödik helyen kiemelt Jekatyerina Alekszandrova volt, aki 64. a rangsorban, és idén a második fordulóig jutott az Australian Openen.

A 39 éves Arn - aki egyébként a WTA világranglistájának legidősebb játékosa - 2:1-nél elvette ellenfele adogatását, majd végigvitte előnyét, és 53 perc alatt hozta az első szettet úgy, hogy a játszmáért szerválva semmi-negyvenről, négy bréklabdát hárítva fordított. A folytatásban a 15 évvel fiatalabb orosz rákapcsolt, sokkal pontosabban játszott, és 3:0-ra elhúzott. Innen Arn még egy gémet nyert, ellenfele azonban szórta a nyerő ütéseket, és fél óra alatt kiegyenlített.

Alekszandrova az utolsó felvonásban is nagy tempót diktált, rögtön brékelőnybe került, és újra 4:1-re meglépett. A magyar teniszező egyszer még elvette az orosz adogatását, 4:3-ra visszajött, ám az ellenfél 5:4-nél már nem remegett meg, és kiszerválta a meccset, amely 1 óra 56 percig tartott.

A BOK Csarnokban zajló torna szerdai programjában még két magyar szerepel: Jani Réka páros mérkőzése a svéd Cornelia Emily Lister oldalán 15 óra körül kezdődik, majd 17 órakor Stollár Fanny is bemutatkozik egyesben, ellenfele az amerikai Madison Brengle lesz.

Az egyes főtábla harmadik hazai játékosa, Bondár Anna kedden kiesett.

Eredmény:
1. forduló (a 16 közé jutásért):
Jekatyerina Alekszandrova (orosz, 5.)-Arn Gréta 4:6, 6:1, 6:4

Jani Réka kiesett párosban az első fordulóban a budapesti keménypályás női tenisztornán.

A Fed Kupa-válogatott játékos a svéd Cornelia Emily Lister oldalán indult a BOK Csarnokban, szerdai ellenfelük a lengyel Paula Kania és az orosz Jana Szizikova volt. A találkozó egyoldalú adogatójátékokkal indult, az első kilenc gémben a fogadók összesen kilenc pontot nyertek. A tizedikben aztán Lister elbizonytalanodott, s az ellenfél az első szettlabdáját kihasználva játszmaelőnybe került.

A folytatásban Janiék három brékkel 5:0-ra elhúztak - Szizikova közben ápolást kért a térdére -, majd hamarosan kiegyenlítettek, így jöhetett a tíz nyert pontig tartó döntő rövidítés. Ebben a lengyel-orosz duó rendkívül hatékonyan dolgozott és 7-0-ra meglépett, ezután a magyar, svéd kettős már csak öt labdamenetet nyert.

Így a párosoknál magyar részről csak a címvédő Stollár Fanny maradt versenyben, aki a brit Heather Watson oldalán már kedden bejutott a negyeddöntőbe.

A budapesti torna szerdai programjában még egy magyar szerepel: Stollár 17 óra körül mutatkozik be egyesben, ellenfele az amerikai Madison Brengle lesz. Eredmény:

páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Paula Kania, Jana Szizikova (lengyel, orosz)-Jani Réka, Cornelia Emily Lister (magyar, svéd) 6:4, 1:6, 10-5 - döntő rövidítés