Musorujsag
Élő Eredmények

Djokovic meglepetésre már a nyolcaddöntőben búcsúzott Miamiban

Djokovic meglepetésre már a nyolcaddöntőben búcsúzott Miamiban

MTI
A világelső Novak Djokovic meglepetésre a nyolcaddöntőben kikapott és kiesett a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyében.

A szerb sztár remekül kezdte a spanyol Roberto Bautista Agut elleni keddi mérkőzését, gyorsan, 6:1-re nyerte az első játszmát, a folytatásra viszont nagyot fordult a találkozó képe. A második szettben riválisa egyenrangú partner volt, fej-fej mellett haladtak a játékosok, amikor Djokovic szervájánál, a spanyol 5:4-es előnyénél eső miatt 30 percre félbe kellett szakítani a találkozót. Az újrakezdést követően Djokovic hibázott és elveszítette a játékot, valamint a játszmát is. A harmadik szettben már a spanyol volt a jobb, kétszer is elnyerte ellenfele adogatását, a másodikat 3:2-nél, rögtön azután, hogy Djokovic visszabrékelte őt, s végül két és fél óra alatt megnyerte az összecsapást.

A két játékos tizedik alkalommal mérkőzött meg egymással, s ez volt Bautista Agut harmadik győzelme. Djokovic ugyanakkor sorozatban másodszor veszített a spanyol ellen, mivel legutóbbi, januári összecsapásukon is a világranglistán 25. teniszező diadalmaskodott.

A nőknél már a negyeddöntők zajlanak, s ez a kör jelentette a végállomást a harmadik kiemelt cseh Petra Kvitovának, aki három szettben kapott ki az ausztrál Ashley Bartytól.

Eredmények:

Férfiak, nyolcaddöntő, 8,4 millió dollár (2,35 milliárd forint) összdíjazás:

Bautista Agut (spanyol, 22.)-Djokovic (szerb, 1.) 1:6, 7:5, 6:3
Anderson (dél-afrikai, 6.)-Thompson (ausztrál) 7:5, 7:5
Shapovalov (kanadai, 20.)-Cicipasz (görög, 8.) 4:6, 6:3, 7:6 (7-3)
Tiafoe (amerikai, 28.)-Goffin (belga, 18.) 7:5, 7:6 (8-6)

Korábban közölt eredmények:
Isner (amerikai, 7.)-Edmund (brit, 19.) 7:6 (7-5), 7:6 (7-3)
Coric (horvát, 11.)-Kyrgios (ausztrál, 27.) 4:6, 6:3, 6:2 
Auger-Aliassime (kanadai)-Baszilasvili (georgiai, 17.) 7:6 (7-4), 6:4

Nők, negyeddöntő, 9 millió dollár (2,5 milliárd forint) összdíjazás:

Barty (ausztrál, 12.)-Kvitová (cseh, 3.) 7:6 (8-6), 3:6, 6:2

Korábban közölt eredmény:
Kontaveit (észt, 21.)-Hszieh (tajvani, 27.) 3:6, 6:2, 7:5

További tartalmak