Musorujsag
Élő Eredmények

Fucsovics 1:5-ről nyert szettet, majd meccset Szentpéterváron

Fucsovics 1:5-ről nyert szettet, majd meccset Szentpéterváron

MTI
Fucsovics Márton gyenge kezdés után magabiztos játékkal bejutott szerdán a nyolcaddöntőbe az 1,2 millió dollár (362 millió forint) összdíjazású szentpétervári keménypályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 66. játékos az első fordulóban a hazai közönség előtt szereplő, selejtezőből főtáblára jutott Alekszej Vatutyinnal (197.) találkozott. Fucsovics a hétvégén még a Davis Kupában, salakon játszott az ukránok ellen 3-2-re megnyert osztályozón, így mindössze két napja volt „átállni” a gyorsabb borításra.

Az előzmények után nem volt meglepetés, hogy Vatutyin kezdett jobban, és 23 perc elteltével, 5:1-nél már a szettelőnyért adogatott. Fucsovics azonban nem adta fel, egyre jobban játszott, riválisa pedig egyre többet hibázott, így a magyar teniszező – öt játszmalabdát hárítva – 5:5-nél utolérte ellenfelét. Fucsovics a folytatásban sem lassított, ismét brékelte Vatutyint, így 54 perc után nála volt az előny.

A második felvonásra sem változott a mérkőzés képe: Fucsovics azonnal elvette riválisa adogatását, mielőtt Vatutyin sorozatban nyolc elbukott játék után hozta a szerváját. Az orosz ekkor már kevés ellenállást tudott kifejteni, és Fucsovics az 1 óra 26 perces meccs utolsó 12 játékából 11-et hozva győzött.

A 27 éves magyar a nyolcaddöntőben a negyedik helyen kiemelt horvát Borna Coriccsal találkozik.

Fucsovics párosban is pályára lép szerdán.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Fucsovics Márton-Alekszej Vatutyin (orosz) 7:5, 6:1

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Babos Tímea már nyolcaddöntős Szöulban
Babos Tímea nyolcaddöntőbe jutott a 250 ezer dollár (74,8 millió forint) összdíjazású szöuli keménypályás női tenisztornán, miután kedden két szettben legyőzte a lett Jelena Ostapenkót.
Tenisz
Ecclestone ismét odaszúrt a Libertynek
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Berine Ecclestone ismét odaszúrt utódainak. Elmondása szerint a Liberty Media által tervezett naptárbővítés szükségtelen és csak a futamok értékét rontja, a 2021-es reformok létjogosultságát pedig az utóbbi versenyek alapján kérdőjelezi meg.
F1 Hírek
Balázs Attila: Nagyon akartam, küzdöttem végig
Balázs Attila megkönnyebbülten, Köves Gábor szövetségi kapitány pedig boldogan és tréfálkozva tekintett vissza a Magyarország-Ukrajna tenisz Davis Kupa-osztályozóra, amelyet a hétfőn befejezett ötödik mérkőzéssel 3-2-re nyertek a magyarok, és ezzel bennmaradtak a világcsoportban.
Birkózás