Musorujsag
Élő Eredmények

Krausz továbbjutott a tollaslabda Eb-n

MTI
Krausz Gergely bejutott a legjobb 32 közé, Kőrösi Ágnes viszont búcsúzott a tollaslabda Európa-bajnokság nyitónapján, a spanyolországi Huelvában.

A világranglistán 88., magyar bajnok Krausz az olasz bajnok, 21 hellyel előrébb rangsorolt Rosario Maddalonivel találkozott, és nagy csatában, 39 perc alatt győzött. A második fordulóban a rangsorban 53. orosz Vlagyimir Malkovval mérkőzik, szerdán.

„Esélyesként láttam magam a meccs előtt, ezzel egy kis terhet tettem magamra. De amit megbeszéltünk az edzőmmel, azt végig tudtam csinálni és működött is a dolog” – értékelt az MTI-nek Krausz. Hozzátette, a hosszú labdamenetek kimerítették, de megpróbál regenerálódni szerdára. Malkovval kapcsolatban felidézte, hogy amikor találkoztak, akkor szoros mérkőzésen kikapott az orosztól, aki erőnyerőként ezúttal nem lépett pályára az első fordulóban. „Az orosz erősebb ellenfél, de van esélyem. Nagyon szeretnék nyerni és a 16 közé jutni. Nagyon nagy eredmény lenne” – fogalmazott Krausz.

Kőrösi a legutóbbi két olimpián szerepelt Lianne Tannal játszott a nyitókörben, s két kiegyenlített játszma és 33 perc után a belga játékos került a legjobb 32 közé.

Szerdán a Bukoviczki Nikoletta, Gonda Daniella duó is bemutatkozik a kontinenstornán, a nyolcaddöntőért sorra kerülő mérkőzésen ellenfelük, a svéd Amanda Högström, Clara Nistad kettős az esélyes.

férfi egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Krausz Gergely-Rosario Maddaloni (olasz) 2-0 (18, 18)

női egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Lianne Tan (belga)-Kőrösi Ágnes 2-0 (19, 19)

További tartalmak