Musorujsag
Élő Eredmények

Huszonnégy ország százhúsz tornásza versenyez Szombathelyen

Huszonnégy ország százhúsz tornásza versenyez Szombathelyen

MTI
Huszonnégy ország százhúsz versenyzője méri össze tudását péntektől vasárnapig Szombathelyen, a 25 ezer euró összdíjazású Swietelsky HUN torna challenge világkupán, melyet ezúttal is az Aréna Savaria Sportcsarnokban rendeznek.

Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke a keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ez a vk-verseny fontos állomás az októberi katari világbajnokság előtt.

„Legfontosabb célunk, hogy a kvalifikációs világbajnokságon a női és a férfi csapatunk is a 24-be kerüljön” – fűzte hozzá.

Beszélt arról is, hogy az ugrásban augusztus elején Európa-bajnoki címet szerzett szombathelyi Dévai Boglárka lábsérülése miatt nem tud indulni a világkupán, de reményét fejezte ki, hogy sikerül hamar meggyógyulnia, és a vb-ig rendelkezésre álló nagyon rövid idő is elég lesz a felkészüléséhez.

Rácz Gábor vezetőedző hangsúlyozta: Dévai Boglárka nagyon szeret versenyezni, különösen fontos lett volna számára hazai közönség előtt is bemutatni a tudását, de egyelőre az is bizonytalan, hogy a nézők között ott tud-e majd ülni. A fiatal tornász orvosai az edző szavai szerint ugyanis csak ezután döntenek majd arról, hogy a sérült lábujját meg kell-e műteni.

Altorjai Sándor, a szövetség főtitkára kiemelte, hogy a hétvégén több Európa-bajnokot, világbajnokot és olimpiai bajnokot is láthat majd a közönség. Magyarországot tíztagú csapat képviseli, az indulók között ott lesz Böczögő Dorina is, aki a múlt héten bajnoki címet nyert összetettben, a szerenkénti döntőkben pedig felemáskorláton és talajon győzött.

„Azoknak a versenyzőknek, akik az olimpiai kvalifikációt célozzák meg, a következő másfél év óriási menetelés lesz, világkupák, világbajnokság, kvalifikációs versenyek követik egymást” – mondta.

A szövetségi kapitányok a vk után hirdetik ki az október 25. és november 3. között Dohában sorra kerülő világbajnokságra utazó magyar válogatott keretét.

További tartalmak