Musorujsag
Élő Eredmények

Kapás Boglárka: Úgy érzem, végre újra magamra találtam

Kapás Boglárka: Úgy érzem, végre újra magamra találtam

M4 Sport
Gőzerővel készül a decemberi rövidpályás úszó-Európa-bajnokságra Kapás Boglárka, akit a hódmezővásárhelyi edzőtáborban ért utol az M4 Sportreggeli stábja. A 24 éves úszónő értékelte a világkupán nyújtott teljesítményét és szót ejtett a dániai kontinensviadalról is.

A novemberi világkupa-sorozat kapcsán körbeutazta Ázsiát Kapás Boglárka. Pekingben, Szingapúrban és Tokióban is rajtkőre állt, végül összesítésben a 16. helyen zárta a 2017-es sorozatot.

„Nagyon élveztem a versenyzést és úgy érzem, végre újra magamra találtam” – mondta a viadalról Kapás Boglárka, akinek a budapesti világbajnokság nem úgy sikerült, hogyan szerette volna.

Az úszónő nemcsak gyorsúszásban versenyzett, hanem kipróbálta magát 200 méter pillangón és 400 vegyesen is és nagy örömére mindkét számban sokat tudott javítani egyéni legjobbján.

„Virth Balázzsal, az edzőmmel azt beszéltük meg a vb után, hogy jó lenne egy kicsit változtatni a programon, kicsit változatosabbá tenni, így 200 pillangón és 400 vegyesen is medencébe ugrottam. Régóta gyorson versenyzem, és arra készülök, így kellett ez a kis változatosság.”

Összességében hat érmet szerzett az idei világkupán, elmondta, nem érmekben gondolkodott a versenyek előtt, hanem a saját időeredményeit szerette volna megjavítani.

Nem sokkal a dániai kontinensviadal előtt ért véget a világkupa-sorozat, ám úgy érzi, ez abszolút nem hátráltatja a felkészülését, sőt sokat segített benne. „A sok versenyzéstől is erősödtem, azért kell most sok kilométert úszni, hogy a versenyiramot kompenzáljuk” – vélekedett, majd hozzátette, nagyon jót tesz neki ez a sok megmérettetés.

Két saját száma mellett (400 és 800 gyors) az Eb-n is elindul a világkupán kipróbált számokban. „Mindent megteszek azért, hogy a gyorsúszó számokban lehetőleg a legfényesebb érmet szerezzem meg, a másik két számban az a célom, hogy tovább javítsam az időeredményeimet.”

További tartalmak