Musorujsag
Élő Eredmények

Kapás Boglárka: Elindultam kifelé a gödörből

M4 Sport
A 800 méter gyorson ezüstérmet szerző Kapás Boglárka sajnálja, hogy nem sikerült a rá jellemző hajrát nyitnia a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki döntőjében, annak viszont örül, hogy az idei hullámvölgyből sikerült kilábalnia.

A 24 éves úszó végig nagy csatát vívott Sarah Köhlerrel, féltávnál sokáig vezetett is, de a szoros küzdelmet végül a német nyerte, Kapás 8:11.13 perces egyéni csúccsal másodikként csapott célba.

„Szerettem volna megnyerni, de örülök az ezüstéremnek. Ki tudtam úszni magam, de lehet, hogy a tegnapi nap még bennem van. Versenyeztem egy jót, sajnálom, hogy most nem volt az az igazi Kapás Bogi-féle hajrá a végén, az hiányzott az aranyhoz.”

Kapás Boglárka szerint a 25 méteres medencében nem igazán lehet felépíteni a taktikát, mivel a rövidebb medencében mindenki erősen kezd. „Itt mindenki elkezdi, mint az állat, tök mindegy, hogy bírja-e vagy nem. Elindulnak, akár 800, akár 200 méterről van szó és vagy bírják, vagy nem. Hát, a német lány most bírta, és sajnálom, hogy nem tudtam lehajrázni a végén, de jó verseny volt. Szerettem volna, ha ez az érem arany, de talán 400 gyorson, lesz még egy esélyem megpróbálni.”

A riói olimpián ebben a számban bronzérmes sportoló szerint úgy érzi, sikerült kilábalnia az idei hullámvölgyből. „Örülök annak, hogy végre elkezdtem visszajönni, idén gödörben voltam és érzem, hogy elindultam ebből kifele. Ez is egy jel szerintem, hogy kezdek ebből kijönni és úton vagyok afelé, ahol Rióban voltam.”

További tartalmak