Musorujsag
Élő Eredmények

Magyar válogatott úszókkal találkozott Ferenc pápa

MTI
A pénteken kezdődő római Sette Colli úszóverseny alkalmából Ferenc pápa audienciát adott a sportág képviselőinek, amelyen többek között a magyar válogatott kiválasztott tagjai is részt vehettek.

A Magyar Úszó Szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint Bohus Richárd, Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Verrasztó Dávid és Evelyn egyaránt kezet fogott a szentatyával, akárcsak Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke.

A Vatikánvárosban tartott eseményen a viadalon résztvevő országokat képviselték a sportolók, többek között olyan világsztárok, mint az olimpiai bajnok svéd Sarah Sjöström, a holland Ranomi Kromowidjojo vagy a dél-afrikai Chad le Clos. Az olasz válogatott, élén az olimpiai és világbajnok Gregorio Paltrinierivel szinte teljes létszámban felvonult.

Az audiencián az úszók nevében az olasz, valamint az európai szövetség elnöke, Paolo Barelli köszönte meg a pápának, hogy fogadta a sportág kiválóságait.

Ferenc pápa az úszókhoz szólván arról beszélt, hogy az időeredmények elérése mellett a sportolók helytállása elsősorban fegyelemről, egészséges versenyszellemről és csapatmunkáról tanúskodik. „Ti mindannyian demonstráljátok, hogy a célok elérhetők kemény edzésmunkával, amely szigorú elkötelezettséget és áldozatokat kíván. Mindez az élet egy nagyszerű leckéje, amely kifejezetten jó példa lehet a titeket követő fiatal generációk számára” – fogalmazott.

Az audiencia végén az olasz bajnokok jelképesen egy válogatott felszerelést adtak át Ferenc pápának, aki ezt követően egyenként kezet fogott a résztvevőkkel, így a magyar csapat tagjaival is.

További tartalmak