Musorujsag
Élő Eredmények

A magyar úszók testén és lelkén is nyomot hagyott a speciális ruha

m4sport.hu
A kemény mezőny mellett a körülmények is komoly kihívást jelentettek a nyílt vízi úszók 10 km-es női versenyének csütörtök reggeli versenyében, legfőképp a víz hőmérséklete miatt kötelezően viselt neoprén ruha nehezítette a magyar versenyzők teljesítményét.
(fotó: M4 Sport) (fotó: M4 Sport)

Az átlagosan 37 méter mélységű Loch Lomond tó 16 fokos vízébe ugrott bele délelőtt 10.30-kor a női mezőny, köztük három magyar induló. A legjobb helyen Olasz Anna végzett, 11. lett. Sömenek Onon Katalin 18., Novoszáth Melinda 21. helyen csapott célba.

A verseny után egyik magyar lány sem volt elégedett teljesítményével, az úszást nehezítette a neoprén ruha, amely a testet a hideg vízben melegen tartja, eközben viszont a vízzel érintkező testrészek (arc, kéz- és lábfej) nagyon tudnak fázni, ráadásul a mozgást is nehezíti.

„A neoprén eléggé összezavarja a testemet, ahol takar, ott majd megsülök, de az arcom és a lábam még sprint közben is fázik, kicsit furcsa. Nagyon örülök, hogy a világbajnokságon nem ebben kell majd úszni, nekem nem ez a ruha nem sokat segít. Nem is edzettünk benne, egyszer úsztam tíz kilométert, meg egy-két kört a pályán, de egy ilyen távhoz ennél többet kell edzeni, a vállaim nehezen bírták és nem éreztem milyen tempót úszok, ez most ki is jött, mert nem tudtam váltani, amikor kellett volna” – értékelt a 11., azaz a legjobb helyen végző magyar, Olasz Anna.

Hozzátette: „teljesen kiúsztam magam, de nyilván dühös vagyok, ennél a 11. helynél sokkal előrébb vagyok ebben a mezőnyben, de ilyen ez az évem, nem jön ki, amit edzésen teljesítek. Ez bosszantó, de inkább idén legyen ilyen évem, mint jövőre.”

A 21. Novoszáth Melinda nyakát sebesre dörzsölte a ruha.

„A helyezéstől függetlenül nem mondom azt, hogy rossz verseny volt. Hideg volt a víz, ezt a búvárruhát most próbáltuk ki először, ebben nem volt tapasztalatom, ez azért nehezítette. Fájt, de örülök, hogy végigcsináltam, a felénél az is megfordult a fejemben, hogyan lesz vége, mikor lesz vége, össze kellett szorítanom a fogam, hogy be tudjak érni a célba.”

A neoprén ruha tanulságairól azt mondta: „nem éreztem a mozgást, nem tudtam úgy emelni a kezemet, az úszó érzi a bőrén a vizet, abból tudja, hogy mennyire halad, ebben a speciális ruhában ez nem éreztem az iramot, a technika is szétesett, óriási keveredés volt a fejemben. ”

„Féltávnál már éreztem, hogy nem stimmel, remélem a váltóig begyógyul” – mondta sérüléséről.

További tartalmak