Musorujsag
Élő Eredmények

Rasovszky Kristóf 25 kilométeren is Európa-bajnok!

m4sport.hu
A magyar sportoló az első nyíltvízi úszó, aki Európa-bajnokságon mindhárom távon a dobogóra állhatott.

Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett 25 kilométeren a nyíltvízi úszók Glasgow-ban rendezett Európa-bajnokságának vasárnapi zárónapján. A magyar úszó fantasztikus teljesítményt nyújtva második Európa-bajnoki címét szerezte.

A 21 éves versenyző fantasztikus hajrával, 4:57:53.5 órás idővel csapott célba, Székelyi Dániel 5:03:34.6 órával a 14. lett.

Rasovszky történelmi sikert ért el, ugyanis ő az első nyíltvízi úszó, aki Európa-bajnokságon mindhárom távon a dobogóra állhatott. A Balaton Úszó Klub sportolója szerdán 5 kilométeren arany-, csütörtökön 10 kilométeren pedig célfotóval végül ezüstérmes volt.

A mezőny helyi idő szerint reggel 9 órakor ugrott a Loch Lomond, nagyjából 16 Celsius fokos vizébe, ráadásul folyamatos eső és szél is nehezítette a futamot. Tizenkilencen vágtak neki a távnak, amely tíz 2,5 kilométeres körből állt. A verseny háromnegyedéig gyakorlatilag teljesen együtt úszott a mezőny, amelyet a legtöbbször Rasovszky vezetett.

Öt kilométerrel a vége előtt még mindig Rasovszky állt az élen, ekkor a legjobbak láthatóan valamivel nagyobb tempóra kapcsoltak. Négy és fél óra elteltével az utolsó körhöz érve is Rasovszky vezette a mezőnyt, Székelyi bő kétperces hátránnyal a 15. volt.

A cél előtt 1250 méterrel, az utolsó frissítő pontnál a francia Axel Reymond állt az élre – az élboly ekkor már nem lassította magát ivással -, Rasovszkynak öt másodperc volt a hátránya a negyedik helyen.

Az utolsó hajrát a magyar úszó nyitotta meg, és két testhossz előnyre tett szert, a különbséget pedig folyamatosan növelte. Láthatóan ezúttal a célba érkezésnél nem akarta a benyúlásra bízni a döntést. A hajrára hárman eljöttek a mezőnytől, eldőlt, hogy rajta kívül az orosz Beljajev és az olasz Furlan állhat majd a dobogón. Riválisai hatalmas hajrát nyitottak, de nem tudták utolérni a zseniális magyar versenyzőt, aki jól bírta a végét és megnyerve a számot, megszerezte második aranyérmét is Glasgow-ban.

A Glasgow-ban két arany- és  egy ezüstérmet szerző Rasovszky győzelmi szavai:

Eredmények:
férfiak, 25 km, Európa-bajnok:
RASOVSZKY KRISTÓF 4:57:53.5 óra
2. Kiril Beljajev (Oroszország) 4:57:54.6
3. Matteo Furlan (Olaszország) 4:57:55.8
…14. SZÉKELYI DÁNIEL 5:03:34.6

 

 

 

 

További tartalmak