Musorujsag
Élő Eredmények

Rasovszky Kristóf továbbra is fantasztikus formában

m4sport.hu
Lendületben maradt a magyar úszó a történelmi sikereket hozó glasgow-i Európa-bajnokság után, ezúttal a nyíltvízi Európa-kupa sorozat ötödik állomásán, Koppenhágában győzött.
Glasgow, 2018. augusztus 8. Rasovszky Kristóf a célban, miután megnyerte a nyíltvízi úszók 5 km-es számát a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon 2018. augusztus 8-án. (MTI/EPA/Rober Perry) Rasovszky Kristóf (MTI/EPA/Rober Perry)

Két héttel azután, hogy két arany- és egy ezüstéremmel távozott az Európa-bajnokság helyszínéről Rasovszky Kristóf, a nyíltvízi Európa-kupa ötödik állomásán is rajthoz állt. Tavaly ezt az egy viadalt hagyta ki (a másik  négy állomáson győzött), azaz életében először indult a kontinens tán legkülönlegesebb viadalán, hiszen ezt a Koppenhága belvárosát átszelő hajózási csatornákban rendezik.

A hazai szövetség beszámolója szerint nem igazán zavarta a szokatlan helyszín, nagy csatában – egy másodperccel előzve meg az orosz Roman Kozsevnyikovot, kettővel az olasz Pasquale Sanzullót – megnyerte a 6km-es versenyt, azaz az idei szériában Eilat és Barcelona után harmadszor is győzött (Gravelines-ban és Naviában nem indult). Teljesítményéről mindent elmond, hogy az Európa-kupában hetes győzelmi szériánál tart.

„Jó érzés volt újra versenyezni, és egyben érdekes is. Különleges verseny a koppenhágai, nekem nagyon tetszett, hiszen nem kell bójákat figyelni, csak úszni a két fal között, a hidak alatt” – mondta a versenyt követően Rasovszky Kristóf a Magyar Úszó Szövetség sajtófőnökének.

Elmondta, a hat kilométer miatt elég gyors verseny volt, túl sokat nem lehetett gondolkodni közben, csak menni. Az ugyanakkor óriási volt számára, hogy az emberek végig álltak a pálya mentén a parton, felettük a hidakon, és buzdították őket. „Végül az utolsó négyszáz méteren dőlt el a sorrend, jól sikerült a hajrá, de most egy kicsit fáradtnak érzem magam” – összegzett Rasovszky.

A másik magyar induló, az ifjú Galyassy Szilárd a 11. helyen ért célba. A hölgyek versenyét az olasz Alisa Tettamanzi nyerte meg.

Európa-kupa, Koppenhága (6km)
Férfiak
1. Rasovszky Kristóf 1:07:43
2. Roman Kozsevnyikov (orosz) 1:07:44
3. Pasquale Sanzullo (olasz) 1:07:45

11. Galyassy Szilárd 1:08.38

További tartalmak