Rasovszky Kristóf Európa legjobbja 2018-ban

Az Európa legjobbjait díjazó LEN Awards-szavazások 2008 óta íródó történetében első ízben győzött magyar férfi nyíltvízi úszó: a glasgow-i Európa-bajnokságon két arany- és egy ezüstérmet szerző Rasovszky Kristóf végzett az első helyen. Az úszóknál Hosszú Katinka ezúttal második lett.

(fotó: MTI/EPA/Robert Perry)



Pénteken hozta nyilvánosságra a LEN, kit választottak az öt szakágban Európa legjobbjának 2018-ban. Ellentétben a FINA Év sportolója-díjjal, a LEN-nél nem kritériumrendszer alapján hirdetnek eredményt, 2008 óta a nemzeti szövetségek és az egyes LEN bizottságok tagjai szavazhatnak a legjobbakra.

A most zárul voksoláson két magyar világklasszis ért el kiemelkedő eredményt:

• Rasovszky Kristóf győzött a férfi nyíltvízi úszók között

• Hosszú Katinka a női úszók mezőnyében lett második a svéd Sarah Sjöström mögött

Míg Katinka korábban négyszer nyert egymás után (2013-2016), addig Kristóf első ízben végzett az élen – a férfi nyíltvizesek között korábban sosem volt magyar győztes, sőt, a szavazólapra sem került fel senki a megelőző 11 évben.

Glasgow, 2018. augusztus 8. Rasovszky Kristóf a nyíltvízi úszók 5 km-es számában nyert aranyérmével a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon 2018. augusztus 8-án. (MTI/EPA/Rober Perry) (fotó: MTI/EPA/Rober Perry)



Rasovszky Kristóf meglehetősen nívós társaságba került, hiszen Katinkán kívül korábban olyan magyar nagyságok kapták meg a LEN Awards-ot, mint Biros Péter (2008, vízilabda), Risztov Éva (2012, nyíltvízi úszás), Varga Dénes (2013, vízilabda) és Cseh László (2015, úszás).

Kristóf egyébként a szavazatok 47 százalékával győzött, legnagyobb riválisa – és igaz jó barátja – Ferry Weertman előtt, aki 40 százalékot kapott. Glasgow-ban a holland rutinosabb benyúlásával, mindössze 0.04 másodperccel előzte meg a veszprémiek kiválóságát 10km-en, Rasovszky ettől függetlenül történelmet írt azzal, hogy a férfi nyíltvízi Eb-k történetében elsőként tudott mindhárom egyéni számban érmet szerezni (5km-en és 25km-en aranyat, 10km-en ezüstöt). Emellett négyből négy viadalon diadalmaskodott a LEN Európa-kupa sorozatban, míg a Világkupa-összetettben negyedik lett (Weertman ez utóbbit megnyerte, illetve az Eb-n a 10km mellett csapatban is aranyérmes lett).

„Nagyon boldog vagyok, ez egy igazi örömhír így az év első nyíltvízi versenye előtt – mondta az eredményről értesülve Rasovszky Kristóf, aki szombaton kezdi a szezont a dohai Világkupán. – Nagyon megtisztelő ez az elismerés, főleg, hogy Ferryt is sikerült megelőzni szoros versenyben, ami úgy látszik, mind a vízben mind a parton komoly feladat. Ez egy újabb skalp azon címek között, amelyeket meg lehet szerezni egy évben, a cél most az, hogy a még meg nem szerzetteket is begyűjtsem a folytatásban.”

forrás: Magyar Úszó Szövetség/Csurka Gergely