Musorujsag
Élő Eredmények

Plusz egy olimpiai kvóta, szoros női pólógyőzelem – keddi összefoglaló

m4sport.hu/MTI
Rasovszky Kristóf lemaradt a dobogóról, de 4. helyével olimpiai kvótát szerzett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyszámában, a női vízilabda-válogatott szoros meccsen győzött Kanada ellen, míg a magyar szinkronúszók a középmezőnyben végeztek a párosok szabadprogramjában. Ez történt a kvangdzsui vizes világbajnokság ötödik versenynapján.

Napi összefoglaló műsorunkat az alábbi lejátszóra kattintva nézheti vissza:

Nyíltvízi úszás:
Szokás szerint a nyíltvízi úszók versenyével kezdődött a magyarok napja a Dél-Koreában zajló vb-n. Rasovszky Kristóf, a szám Európa-bajnoki ezüstérmese – aki szombaton 5 kilométeren a szakág történetének első magyar vb-aranyát szerezte – mellett Székelyi Dánielnek szurkolhattunk, ám utóbbi a táv felénél már kiszállt a tokiói kvótáért folytatott versenyfutásból.

Rasovszky viszont végig a élmezőnyben úszott, ám ezúttal hárman is gyorsabbak voltak nála. A dobogóról ugyan nagy csatában lemaradt, 4. helyével azonban biztosította részvételét a jövő évi olimpián. A számot a verseny előtt Rasovszkyval szövetkező német Florian Wellbrock nyerte a francia Marc-Antoine Olivier, és honfitársa, Rob Muffels előtt.

„Két éve ötödik voltam, most negyedik, remélem jövőre még egy kicsit előre tudok csúszni” – fogalmazott Rasovszky, aki szerint még amiben fejlődnie kell, az a legvégső sebessége, ugyanakkor szerencsére a hosszú hajrákat jól bírja. Székelyi Dániel elmondta, hogy a verseny elején belekerült egy nagyobb bolyba, ahonnan már nem igazán tudott feljebb úszni. Hozzátette, tisztában volt vele, hogy 10 kilométeren már jóval erősebb lesz a mezőny, és nem sok esélye lesz a kvótaszerzésre.

Vízilabda:
Rasovszkyék befutójával, pontosabban beúszójával párhuzamosan kezdődött a női pólóválogatott második csoportmeccse, amelyen Kanada volt az ellenfél. A két csapat a negyedik negyedig egymás nyakában lihegett, ám az utolsó játékrészben négy góllal is meglépett a magyar csapat, és végül 15–14-es győzelmével biztosította továbbjutását a csoportból, az elsőségért csütörtökön az olimpiai bronzérmes oroszokkal csapnak össze Bíró Attiláék.

A szövetségi kapitány a találkozót követően elmondta, körülbelül az összecsapás háromnegyedéig tökéletesen játszott a csapat, ugyan voltak hibák, de végig a kezében tartotta a mérkőzést a gárda. A szakember kiemelte, nagyon tetszett neki az, hogy a legfontosabb pillanatokban, vagyis amikor a kanadaiak nagyon feljöttek, akkor sikerült gólokat szerezni.

Az oroszokkal kapcsolatban Bíró Attila megjegyezte, szinte mindegy, hogy az első vagy a második helyen zárják-e majd csoportot, ugyanakkor az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem is biztos, hogy csapatának jót tenne az első hellyel járó három nap szünet.

Szinkronúszás:
A 28. helyen végzett, így nem jutott döntőbe Dávid Janka és Gács Boglárka a szinkronúszó párosok szabadprogramjának versenyében. A keddi, 46 kettőst felvonultató kvalifikációban a magyar duó – amelyet a 33. helyen szólítottak – 76,0333 pontot kapott gyakorlatára.

Natalija Taraszova szövetségi kapitány a kűrt követően elmondta, nagyon nehéz dolguk volt versenyzőinek, hiszen rendkívül idegőrlő több mint három órát várakozni. Hozzátette, ennek ellenére szerencsére nem voltak idegesek fiatal tanítványai, végig koncentráltak, s az év eddigi legjobb teljesítményét nyújtották.

A nap krónikájához tartozik, hogy a magyar pólószövetség tájékoztatása szerint Varga Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya ujjtörés miatt a folytatásban nagy valószínűséggel már nem játszhat a kvangdzsui világbajnokságon. Az olimpiai és világbajnok klasszis az új-zélandiak elleni meccsen (24–4) sérült meg.

Nem született meglepetés a műugróknál: a kínaiak nyolcadik aranyérmüket szerezték azzal, hogy a Lin San, Jang Csi-an kettős 416,65 pontot szerezve végzett az élen az olimpiai műsorban nem szereplő csapatversenyben, míg a szinkronúszók csapat technikai versenyszámában az oroszok győztek Kína és Ukrajna előtt.

A női vízilabdatorna keddi rangadóján az amerikaiak legyőzték Hollandiát, és a „pólós nagyhatalmak” közül az olaszok, az oroszok, a spanyolok és a görögök is nyertek.

Eredmények:

vízilabda, nők, csoportkör, 2. forduló:
A csoport:

Egyesült Államok-Hollandia 12-9 (3-2, 1-2, 4-3, 4-2)
Új-Zéland – Dél-afrikai Köztáraság 17-4 (6-0, 2-0, 6-2, 3-2)
A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Egyesült Államok 4 pont (34-12), 2. (már továbbjutott) Hollandia 2 (42-12), 3. (már továbbjutott) Új-Zéland 2 (20-26), 4. Dél-afrikai Köztáraság 0 (4-50)

B csoport:
Oroszország-Koreai Köztársaság 30-1 (7-0, 9-0, 8-0, 6-1)
Magyarország-Kanada 15-14 (3-2, 5-4, 5-3, 2-5)
A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Magyarország 4 pont (79-14), 2. (már továbbjutott) Oroszország 4 (48-11), 3. Kanada 0 (24-33), 4. Koreai Köztársaság 0 (1-94)

C csoport:
Spanyolország-Kazahsztán 18-6 (3-1, 7-3, 3-1, 5-1)
Görögország-Kuba 20-4 (5-0, 6-3, 5-0, 4-1)
A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Spanyolország 4 pont, 2. (már továbbjutott) Görögország 2 (24-18), 3. (már továbbjutott) Kazahsztán 2 (15-24), 4. Kuba 0

D csoport:
Ausztrália-Kína 14-12 (4-4, 5-3, 3-3, 2-2)
Olaszország-Japán 9-7 (3-2, 3-2, 1-1, 2-2)
A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Olaszország 4 pont (19-16), 2. Ausztrália 2 (23-22), 3. Kína 2 (20-20), 4. Japán 0 (13-17)

A csoportelsők a negyeddöntőbe jutnak, a csoportok második és harmadik helyezettjei keresztbejátszanak a legjobb nyolc közé kerülésért.

nyíltvízi úszás, férfi 10 km, világbajnok:
Florian Wellbrock (Németország) 1:47:55.9 óra
2. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 1:47:56.1
3. Rob Muffels (Németország) 1:47:57.4
4. RASOVSZKY KRISTÓF 1:47:59.5
…27. SZÉKELYI DÁNIEL 1:50:11.3

szinkronúszás, csapat technikai, világbajnok:
Oroszország 96,9426 pont
2. Kína 95,1543
3. Ukrajna 93,4514

műugrás, csapatverseny (3 m, 10 m), világbajnok:
Kína (Lin San, Jang Csi-an) 416,65 pont
2. Oroszország (Julija Tyimosinyina, Szergej Nazin) 390,05
3. Egyesült Államok (Andrew Capobianco, Katrina Young) 357,60

Napi összefoglalók a vizes vb-ről:

A 2. versenynap (július 13., szombat) összefoglalója
A 3. versenynap (július 14., vasárnap) összefoglalója
A 4. versenynap (július 15., hétfő) összefoglalója

További tartalmak